Aktuális

A Ryanair miatt maradhat el a magyar esküvő?

B. B. A.

Létrehozva: 2018.07.17.

<p>Még mindig tudja fokozni az ügyetlenkedést a Ryanair légitársaság. Bár néhány utas már megkapta a bőröndjét, sokan még mindig csomag nélkül maradtak a Kanári-szigeteken.</p>

Forrás: Pixabay

Még mindig nem kapta meg a csomagjait az a magyar pár, amelynek szerdán este hét órakor lesz az esküvője a Kanári-szigeteken. A Ryanair légitársaság először ott hibázott, hogy a vasárnap Budapestről indult gép nem vitte az utasok után a csomagokat, mert egy a BorsOnline-nak nyilatkozó turista szerint elromlott a futószalag a poggyász feladásnál, ami miatt amúgy is futni kellett a géphez, hogy elérjék.

Most pedig a Ryanair-esek nem tartották magukat az ígéretükhöz: nem minden csomag érkezett meg mára, az utasok legalább fele még mindig ruhák nélkül élvezi, pontosabban élvezné a nyaralást. Úgy tudni, ők szerda dél felé kapják majd meg, aminek valószínűleg a legkevésbé Juhász Ibolya, leendő férje és 8 éves kisfia örül.

– Szerdán este 7 órakor lesz az esküvőnk. Több mint egy hónapot dolgoztak ezen a helyiek. Szerencsére a kézipoggyászban volt néhány holmi, amit fel tudunk venni. Viszont tisztálkodási szereket, naptejet, búvár és strand cuccokat, papucsokat, fürdőruhákat vásárolni kellett. Ezekről kértünk számlát, mivel úgy tudom, ezt vissza kell térítenie a légitársaságnak. De én most semmi mást nem szeretnék jobban, mint az otthon hagyott bőröndöt. A kisfiam szerette volna ezt az esküvőt a legjobban, 17 éve élünk együtt nagy szeretetben, és az volt az álmunk, hogy itt legyen a szertartásunk. Ez mindenképpen egy örök emlék marad, azt már csak remélni tudom, hogy pozitív befejezéssel – mesélte el a BorsOnline-nak a még mindig türelmes Ibolya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087111
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?