Aktuális

Vegyszerrel felfújt albán fagyival tömnek minket

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.13.

Feleáron adnak kétszer akkora gombócot, ami tele van vízzel és adalékanyagokkal.

Kirobbant a nagy fagylaltháború. A magyar cukrászok szerint hatalmas átverés, amit albán kollégáik fagylalt néven kínálnak, ráadásul a hatóságok is tehetetlenek.

Önöknek is feltűnt már, hogy szinte minden valamire­való magyar cukrászda közelében feltűnik egy albán fagyis is? Feleáron kínálnak kétszer akkora gombócokat, mint magyar kollégáik, logikusnak tűnhet, ha őket választjuk, pedig ha tudnánk, mibe nyalunk bele, lehet, hogy kétszer is meggondolnánk. 

Nem a méret a lényeg

Azt ugyan nem kö­telesek kiírni a cuk­rászok, hogy milyen összetevőkből készült a fagyi, de az árát és a gömb súlyát igen.

A jobb minőségű általában 4-6 dkg, a rosszabb akár a duplája, vagy annál több is lehet. Nem csak a súlyukat tekintve ekkora a különbség. Míg egy normál gömb eper (5 dkg) egy magyar cukrász tulajdonában lévő fagyizóban 280 fo­rint, addig a súlyra ugyanekkora fagyit az albánoknál még a felénél is kevesebbért meg lehet venni. Sőt! Ők mindjárt két méretű fagyit kínálnak.

A kicsi (5-6 dkg) 120 forint, a nagy (8-10 dkg) 180 forint. Vagyis még a nagy is olcsóbb 100 forinttal, mint a magyar fagyizóban árult gömb. De hogy érheti mindez meg az albán fagyizóknak? 

Gyümölcs helyett aromával készül

Egy normál fagylalt összetétele a következő: tej, minimális cukor, tojássárgája, tejszín, gyümölcsös esetében pedig minimum 30, de inkább 50 százalék gyümölcs. Ezzel szemben az albánok egy leheletnyit máshogy csinálják.

Horváth Ferenc, a Magyar Cukrászok Ipartestületének szakmai elnöke a Borsnak elmondta: az albán fagyik köszönő viszonyban sincsenek ezekkel az összete­vőkkel.

– Abban a fagylaltban nagyrészt víz, cukor, aroma és ételfesték van. A gyümölcs helyett pedig gyümölcsaromát használnak, hogy olyan színe legyen, mint az epernek, málnának, dinnyének – részletezte Horváth. 

Krémesebb és rémesebb

Az albánok fagyiját kóstolva feltűnhet: jóval krémesebb, mint a magyar.

– Gyakori, hogy az albán fagyi sokkal lágyabb, selymesebb, könnyebb. Ez a rengeteg adalékanyag miatt van – jelentette ki Horváth Ferenc.

Kiss Károlyné cukrászdájától pár száz méterre árulják fagyijukat az albánok.

– Szerintem minden cukrász hálás, hogy a Bors foglalkozik ezzel a témával, mert mindannyiunkat érint. Amíg nálam egy fagyistégelyben másfél-két kiló gyümölcs van, addig az albán fagyik mindegyikének ugyanaz az alapja, csupán színezett cukrot használnak annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mintha gyümölcsös lenne.

Silány minőség 

A Facebookon terjedő hírek életveszélyesnek minősítik, hogy az albánok a fagyiban nagy mennyiségben használnak stabilizátorokat és emulgeátorokat, festékeket, aromákat, savót.

Zoltai Anna, a Nébih Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztályának vezetője a Borsnak elmondta: az adalékok az egészségre nem károsak, ugyanakkor minőségi romlást okoznak. Egy úgynevezett jégpasztával érhető el, hogy nagyobb térfogatú fagyit állíthassanak elő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715087412
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715087412
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087412
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087412
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?