Aktuális

Szijjártó Péter: Koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben

Bors

Létrehozva: 2018.06.25.

A LIBE-bizottság elfogadta a Sargentini-jelentést, szeptemberben így a jelentés az Európai Parlament elé kerülhet – a magyar kormány szerint a dokumentum tele van valótlanságokkal.

Forrás: MTI

Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A szavazáson 56 képviselő vett részt: 37-en támogatták a számos ponton módosított tervezetet, 19-en ellene voksoltak, senki nem tartózkodott. A Fidesz-KDNP-s politikusok önálló módosító indítványainak nagy többségét elvetette a szakbizottság. A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által összeállított dokumentum ezután várhatóan ősszel kerül a plenáris ülés elé.

„Brüsszelben Soros György kottájából játszanak”

Brüsszelben koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben, és ezt most egy politikai ítélettel zárták le – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, londoni munkalátogatása alkalmával az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) szavazott a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről. A tárcavezető úgy fogalmazott: „sajnos mi a magyar történelemből számtalan hasonló eljárásra emlékszünk, amikor az ítélet már megírásra került azelőtt, hogy az eljárást megkezdték volna”.

Megjegyezte: ebben az eljárásban Brüsszelt egyetlen dolog nem érdekelte, mégpedig a valóság. Súlyos vita van Brüsszel és Magyarország között a migrációval kapcsolatban – mutatott rá. Kifejtette: Brüsszelben „a migrációt és az ezen keresztül megvalósuló európai népességcserét tekintik értéknek”. Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezzel szemben „mi a biztonságot, a család, a keresztény kultúra védelmét és a munka megbecsülését tekintjük olyan európai értékeknek, amelyeket követni, képviselni és védeni kell”. Közölte: jól látszik, hogy „Brüsszelben Soros György kottájából játszanak, Soros György nézeteit és érdekeit képviselik, mi pedig Magyarországon a magyar emberek érdekeit nézzük”.

Ezért „természetesen kitartunk az illegális migrációval szembeni politikánk mellett, és nem fogjuk engedni, hogy egyetlenegy illegális bevándorló is betegye a lábát Magyarországra” – mondta. A külügyminiszter hangsúlyozta: megvédjük Magyarország és a magyar emberek biztonságát. Arra is kitért, hogy azok a politikusok, akik most „egy koncepciós eljárás végén politikai ítéletet mondtak Magyarországról”, semmilyen jogosultsággal nem rendelkeznek arra, hogy a magyar embereket elítéljék, „minősítgessék”, támadják. Majd a magyar emberek mondanak ítéletet e politikusok brüsszeli teljesítményéről jövőre az európai parlamenti választáson – közölte Szijjártó Péter.

„Ismét bele akarnak rúgni hazánkba”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a jelentés célja, hogy sürgősen elhallgattassa a bevándorlásellenes Magyarországot. Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: ismét bele akarnak rúgni hazánkba, hogy eltávolítsák a „Soros-terv” és a bevándorlás útjából. Hozzátette: a magyar baloldal európai parlamenti képviselői is minden alkalommal a migráció mellett foglaltak állást, és Magyarország ellen szavaztak.

“Mi nekik, és az összes migránspárti brüsszeli politikusnak azt üzenjük, hogy a Soros-hálózat és ők akárhányszor is fenyegetik meg Magyarországot, ki fogunk tartani a magyar nemzeti érdekek védelme mellett. Mi a magyar emberek akaratát érvényesítjük, és számunkra ez a fontos, a magyar emberek pedig világossá tették a választásokon, hogy nem kérnek a tömeges migrációból” – fejtette ki.

Hidvéghi Balázs hozzátette, a választók arra hatalmazták fel a kormánypártokat, hogy megvédjék Magyarországot, és megvédjék az ország szuverenitását, a keresztény kultúrát és annak biztonságát.

„A Soros-hálózat és a vele szövetséges brüsszeli politikusok egyre erőszakosabban akarják másokra rákényszeríteni saját migrációs politikájukat. Teszik ezt annak ellenére, hogy ma már nyilvánvalóan látszik, hogy az európai emberek egyre nagyobb számban és most már az európai országok kormányai is egyre nagyobb számban nem támogatják ezeket a bevándorláspárti brüsszeli javaslatokat” – világított rá.

„A dokumentum a jogállam megcsúfolása”

A jogállam megcsúfolását jelenti az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által elfogadott magyarországi különjelentés – hangsúlyozta hétfőn Varga Judit miniszterelnökségi államtitkár az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

A Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára politikai vádiratnak nevezte a dokumentumot, és közölte, Magyarországot nem érte váratlanul a mai szavazás eredménye. „A balliberális többség ma egy politikailag motivált, csúsztatásokkal teli vádiratról szavazott. Természetesen jobb lett volna, ha az ügy el sem jut idáig, hisz a jelentés jogilag megalapozatlan, koholt vádakat terjesztett elő” – fogalmazott Varga.

Az államtitkár szerint a jelentés szövegezéséig vezető út elfogadhatatlan volt, az összes alapvető eljárásjogi garanciát figyelmen kívül hagyták. Varga Judit sérelmezte, hogy a dokumentum olyan ügyeket is tartalmaz, amelyeket már rég lezártak, vagy amelyek nem is tartoznak közösségi hatáskörbe, ráadásul úgy vélekedett, hogy a LIBE nem biztosított elég időt és teret a magyar kormány számára, hogy megvédje magát.

„A hallgattassék meg a másik fél is elve egyáltalán nem érvényesült az eljárás során, így a jelentés egy egyoldalú, erősen elfogult dokumentum, amely egyszeri nem hivatalos látogatáson, illetve zárt ajtók mögötti egyeztetéseken alapul” – olvasható a közleményben.

Az EP plenáris ülése előreláthatólag szeptember 12-én szavaz a magyar jelentésről. Itt az elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) lenne szükség. „Bízunk benne, hogy Magyarország szövetségeseinek segítségével szeptemberben sikerül lezárni a politikai boszorkányüldözés újabb fejezetét. A pozitív végkimenetel érdekében folytatjuk a kétoldalú egyeztetéseket és továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kettős mérce elve ne érvényesülhessen az Európai Unióban” – közölte az államtitkár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika