Aktuális

Nyakig benne van a magyar baloldal a Soros jelentésben

Bors

Létrehozva: 2018.06.27.

Szégyen, hogy a magyar baloldal ismét részt vett egy Magyarország elleni támadásban; nemcsak a bevándorláspárti brüsszeli politikusok és a Soros-hálózat, hanem a magyar baloldal is nyakig benne van a “Soros-jelentés” elkészítésében – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

Hangsúlyozta, álláspontjuk szerint a Sargentini-jelentés nem más, mint egy “Soros-jelentés”, amelynek egyetlen célja nyomást gyakorolni a bevándorlásellenes Magyarországra.

A magyar baloldal mindig ezt teszi: hátba támadja Magyarországot Brüsszelben, másokkal együttműködve – fogalmazott, utalva arra, hogy két európai parlamenti képviselő, Niedermüller Péter (DK) és Ujhelyi István (MSZP) is nyújtott be javaslatokat a jelentéshez.

Hozzátette, Niedermüller Péter aktívan hozzájárult a jelentés előkészítéséhez, módosító javaslatok egész sorával segítette, hogy minél inkább elítéljék Magyarországot. Ugyanez igaz a szocialistákra is: Ujhelyi István még büszkélkedett is azzal, hogy egy egész javaslatcsomagot adott át Sargentininek, hogy minél sötétebb képet fessenek a magyarországi állapotokról – közölte.

Ezzel, tette hozzá, azokkal működik együtt a baloldal, “akiknek célja migránsokkal betelepíteni Európát, és akik hazánkból is habozás nélkül bevándorlóországot csinálnának”.

Mint mondta, ha a nemzeti kormány helyett a baloldal tárgyalna most az Európai Unió központjában, “akkor elmondhatjuk, hogy már rég végrehajtották volna a betelepítési kvótákat, és már rég együttműködnének a bevándorláspárti brüsszeli politikusokkal”:

Hétfőn nagy többséggel fogadta el a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Orbán Viktor miniszterelnök “Soros-jelentésnek” minősítette a dokumentumot, amelynek célja – mint hangsúlyozta – a nyomásgyakorlás.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek