Aktuális

Nemi erőszakot hazudott - ez lett a vége

Bors

Létrehozva: 2018.06.22.

Nagy erőkkel kezdett nyomozni a rendőrség, miután a fiatal lány jelentette: az egyetemi parkolóban megerőszakolták. Később már azt állította: az erőszak egy férfi lakásán történt. Végül bebizonyosodott: semmiféle erőszak nem volt, az egészet csak ő találta ki. Hogy miért, nem tisztázott, az azonban bizonyos, hogy a 21 éves lányt 45 nap börtönbüntetésre ítélték, valamint további két év próbaidőt is kapott, mely során ha újra a rendőrök elé, újabb 220 nap elzárás várja - számolt be az ítéletről az USA Today.

Az ügy azzal kezdődött, hogy Mary Zolkowski februárban azt állította: a michigani Bay City egyetemi parkolójában egy színes bőrű ismeretlen megerőszakolta. Ki is hallgattak egy gyanúsítottat, akit korábban már elítéltek szexuális erőszakért - ő azonban mindent tagadott és a hazugságvizsgálaton is átment. Zolkowski ellenben egy cseppet sem volt együttműködő, megvizsgálni sem hagyta magát - hamarosan pedig már a történetén is módosított, ráadásul nem is kicsit.

Ezúttal azt állította: egy férfi lakásán erőszakolta meg egy ismerőse. A férfit ki is hallgatta azonnal a rendőrség, de ezzel sem jutottak közelebb az ügy végéhez. Ő ugyanis azt mondta, valóban lefeküdt a nővel - ám nem történt erőszak, hanem beleegyezéses szex volt. Ráadásul mutatott is pár üzenetet a zsaruknak, amiben Zolkowski arról írt, hogy egy nagyáruház parkolójában megerőszakolták - azaz a nő nem először állt elő erőszak-sztorikkal.

Végül Mary Zolkowski bevallotta: hazudott a nemi erőszakról. Hamis vádjáért akár négy évet is kaphatott volna - így mondhatni, “olcsón” megúszta.

Igen ritka egyébként, hogy valaki hamisan jelentsen nemi erőszakot. Egyes felmérések szerint mindössze a hatóságokhoz beérkező esetek 2-10 százalékában fordul elő. Sajnos máig jóval jellemzőbb, hogy azok az áldozatok, akik tényleg nemi erőszakot élnek át, nem mernek jelentkezni a rendőrségnél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715068820
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715068820
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715068820
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?