Aktuális

Kapitánytörténelem – Garami József eszén Beckenbauer sem járt túl

Szabó Sándor

Létrehozva: 2018.06.17.

Magyarországon az egyik legtöbbet kritizált állás a labdarúgó-kapitányé. Korábbi szakvezetőkkel idézzük fel a múltat, s hogy mi történt velük azóta. A 78 éves Garami József következik.

Forrás: Bors

A fél világ felkapta a fejét arra, amikor a korábbi pécsi magyar–orosz tanár Garami vezényelte válogatottunk 1987. no­vember 18-án 0-0-t ért el a Nép­stadionban a Franz Beckenbauer által irányított NSZK-csapattal szemben.

– A második félidőben megverhettük volna a Nationalelfet, amely rá három évre Olaszországban világbajnokságot nyert – emeli ki Garami, nem mulasztva el Mezey György munkájának dicséretét, tudniillik korábbi együttesére bízvást számíthatott. – Dé­tári, Bognár, Kiprich érett futballisták voltak, alig kellett nekik taktikát vázolni, maguktól tudták, mi a dolguk. Mindössze öt meccsre szólt a megbízatásom, miután elődöm, Verebes József leköszönt. Ugyanakkor előre eldöntötték, hogy 1987 decemberétől Bálint László örökli tőlem a kapitányi tisztséget.

Garami a kinevezésekor az edzőbizottság vezetőjeként dolgozott, szakértelmét senki sem vonta kétségbe. Kérdés, ha hosszabb időszakra kap bizalmat, mire jut. Megbízatása idején már nem volt esély az Eb-döntőre, de a görögök elleni hazai selejtezőt csapata sziporkázó játékkal 3-0-ra megnyerte.

– Megszorongattuk Varsóban a lengyeleket is, mindössze 3-2-re maradtunk alul. Pedig mágnestábla hiányában egy bőrönd tetejére rakott figurákkal vázoltam a taktikát. A nagyobb méretűek a mi játékosaink voltak, a lengyelek a kisebbek – tette hozzá.

Kevesen tudják – mi is most halljuk tőle először –, hogy még további három alkalommal kérték fel kapitánynak.

– Mivel az elnökségi szavazásokon egy-két vokssal rendre lemaradtam, ezért harmadszor, amikor újfent megkerestek, azt mondtam: köszönöm, de nem teszem ki magam hasonló procedúrának.
Tény, egy letargikus időszakban vállalt megbízást a most 78 éves Garami, aki a tiki-takában elébe ment Pep Guardiolának, mert sokpasszos játékot kért focistáitól. Manapság az MTK-utánpótlás szakmai vezetője, neki nem számít, hogy ép­pen az élvonalbeli felnőttbajnok női csapatnak vagy esetleg az NB I-be most visszakerült férfigárdának kell tanácsot adnia.

Mérlegen

Amire büszke

Három magyar bajnoki cím és kupasikerek mellett életem feledhetetlen megtiszteltetése volt kapitányként dolgozni. Egy vidékről érkezett trénernek ez ritkán adatik meg.

Amit másként csinálna

Kiváló válogatott együttes dolgozott a kezem alá, a klubsorozatban viszont jobban is szerepelhettünk volna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043311
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043311
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?