Aktuális

Érdemrendet kaphat a férfi, aki egyedül is képes megteremteni a család melegét beteg gyerekeknek

Bors

Létrehozva: 2018.06.18.

Forrás: Facebook

Ben Carpenter egyedülálló büszke apukája négy csodaszép gyermeknek, de ami igazán különlegessé teszi őt az az, hogy egyik gyerek sem sajátja, mindnyájukat adoptálta.

A kis Joseph, Lily, Ruby és Jack élete nem könnyű, hiszen mind a négyen valamilyen betegségben szenvednek, így sokkal több odafigyelésre és törődésre van szükségük.

A 10 éves Jack obszesszív-kompulzív zavarban és autizmusban, Ruby pedig Pierre-Robin szindrómában szenved valamint születése óta vak. Lilly – aki Ruby ötéves húga – siket, a hároméves Joseph pedig Down-szindrómás.

A 33 éves huddersfieldi apukát sohasem riasztották vissza a nehézségek, ha a gyerekekről volt szó, most egy ötödik gyerkőcöt is szeretne magához venni.

Amikor Carpenter elindította az első örökbefogadási kérelmét 12 évvel ezelőtt, nagyon sokat kellett küzdenie, hogy célt érhessen, hiszen egyedülálló meleg férfiként nem szívesen adtak neki oda egyetlen gyermeket sem. Most azonban ő lesz az egyike annak a 29 embernek, aki becsületérdemrendet kap majd az országért és persze az árva, vagy elhagyott gyermekekért tett önzetlen munkájáért – tudta meg a Mirror.

A szakértők szerint egy 4 éves vagy annál idősebb gyermeket már nagyon nehéz új családban elhelyezni, hiszen megszokták a környezetüket, és sokkal nehezebben illeszkednek be az új családba, főleg, ha valamilyen betegségben szenvednek.

Ben Carpenter, 33, has been previously named Adopter Champion ...

This is what a hero looks like! 🌈

Posted by Huddersfield Examiner on Wednesday, October 18, 2017

Carpenter már találkozott is az új kisgyermekkel, akit majd örökbe szeretne fogadni, de ez nem megy egyik napról a másikra. Tisztában van azzal, mennyire nehéz lehet ez az időszak a kicsi számára is, ezért családi fényképeket mutogat neki és a gyermekeivel együtt töltött időről mesél. Abban bízik, hogy ez majd lebontja a falakat kettejük közt és gördülékenyebben fog menni az örökbefogadás. Számára nincs más cél, csupán az, hogy boldog és békés életet biztosíton az elhagyott, beteg gyermekeknek. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013614
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013614
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013614
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről