Aktuális

A szocializmusban vált milliomossá Rubik Ernő

Bors

Létrehozva: 2018.06.22.

A kemény munka és a szerencse megfelelő egyvelegét szokták hangoztatni a befutott vállalkozók, ha sikerük titkáról kérdezik őket. Bár nincs mindenki számára működő recept a meggazdagodáshoz, egy nélkülözhetetlen kelléke mégis van: egy ötlet, ami még senkinek sem jutott az eszébe.

Beugrott neki a kocka

Rubik Ernő 1974-ben tervezte meg a bűvös kockát, amit 1977-től lehetett itthon, a Triál áruházaiban kapni. A feltaláló eredetileg egy olyan eszközt akart létrehozni, ami a térbeli mozgásokat modellezi. A munkálatok közben ugrott be ne­ki, hogy egy já­tékot is fejleszthet belőle. A kocka 1980-ban az USA-ban az év játéka lett, azóta több mint 350 millió fogyott belőle.

Rubiknak a siker különös rekordot is hozott: ő lett az ország első dollármilliomosa. Ahogy a népszerűséget, úgy a luxust is ke­rülte: csupán annyit engedett meg magának, hogy a hetvenes évek vé­gén Fiat 500-asát egy VW Golf 1-re cserélje. A 73 éves tervező ide­je nagy részét Budapesten tölti. Hétköznapi életet él: korán kel, kutyáival sétál, majd otthonról dolgozik.  

Berágott az orvosokra

Chad Mureta 2009-es autóbalesete után fél évig lábadozott egy kórházban. Ez alatt észrevette, hogy az orvosok gond nélkül belenyúlhatnak a telefonjába, ezért előállt a telefonos ujj­lenyomat-leolvasó öt­letével. Egy fejlesz­- tő 1800 dollárért (486 ezer forint) megcsinálta az applikációt. A programnak hatalmas sikere lett, több mint 167 millió forintnyi dollárt hozott Muretának.

Utazó cirkusz az utcáról

Guy Laliberte utcai mutatványos volt Kanadában, amikor fejébe vette az utazó cirkusz ötletét. Összegyűjtött néhány másik  előadót, és a helyi önkormányzat támogatásával létrehozták a világhírűvé vált Cirque du Soleilt. Mára több mint négyezer embert alkalmaznak. A cirkusz eddig 90 millió embert vonzott előadásaira. Laliberte vagyona ma 480 milliárd forintnyi dollár. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075711
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?