Aktuális

A Bors utánajárt - Kevés a sebész, ezért amputálnak

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.19.

Európán belül Magyarországon végzik a legtöbb comb- és lábszár-amputációt. A beavatkozás után pedig minden ötödik beteg életét veszti a kórházban. Tényleg ennyire nem tudunk odafigyelni magunkra, vagy másról van szó?

Forrás: AFP

Magyarországon száz­ezer lakosra 650 végtag-amputáció jut évente, ami a nyugat-európai átlag két és félszerese. Az európai országok között ná­lunk messze a legmagasabb a combot és a lábszárat érintő nagy műtétek száma, ami Szlovákia eredményét is alulmúlja – derült ki egy sebészeti folyóirat által frissen közölt adatból.

Érszűkület és diabétesz

Hiába szökött fel a cigaretta ára az egekig, az áremelés nem sarkallt tömegeket arra, hogy le­szokjanak. A magas amputációs arány egyik lényegi tényezője 
a dohányzás és az annak kö­vetkezményeként fellépő érszűkület. De a nem megfelelően kezelt cukorbetegség is vezethet végtagvesztéshez. A szakértő ta­pasztalata szerint viszont so­kan csak kifogásokat keresnek arra, miért nem tudnak egészségesebben élni, és fel kell ismerni, hogy a következményekért mindenki maga felelős.

– A 2-es típusú cukorbetegség megelőzése érdekében a legfontosabb a változatos étkezés. Lehetőleg rendszeresen kell vé­gezni valamilyen testmozgást. A kiegyensúlyozott étrend azt jelenti, hogy napi 3-5 adag gyümölcsöt és zöldséget is tartalmazó ételt fogyasszunk és figyeljünk a csökkentett cukor- és zsírbevitelre – fejtette ki a Borsnak Antal Emese dietetikus.

Inkább levágják

Az egészséges életmód hiánya mellett egy másik tényező is van, ami miatt Európában nálunk végzik a legtöbb amputációt: jelenleg kevés az érsebész Ma­gyarországon. Erre hívja fel a figyelmet dr. Sepa György érsebész főorvos is, aki a Borsnak elmondta: vidéken például nincs lehetőség érfestésre. – Gyakran mire feljut a páciens Budapestre, már olyan állapotba kerül a be­teg végtag, hogy nem lehet megmenteni. De az is lehet, hogy olyan orvoshoz kerül, aki amputálja a sebészeti osztályon még akkor is, amikor esetleg lett volna mód megmenteni.

A pénz beszél?

Magyarországon az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelô (a régi OEP) háromszor annyit fizet az amputáció után, mint egy rekonstrukcióért, azaz érműtétért. Az amputáció legtöbbször a rossz szociális helyzetben élőket érinti, akik vagy későn mennek el orvoshoz, vagy a házi orvos nem ítéli meg kellőképpen, mire van szüksége a betegnek. A szakember szerint az is problémát jelent, hogy nincs egy komoly, összehangolt szakmai csapat Magyarországon, amelyik együtt készítene átfogó tervet a megelőzésekre.

– Nemrég volt egy konferencia, ahol az ortopéd orvostól, az érsebészen és a diabetológuson át, a belgyógyászig rengetegen jelen voltak. Ez okot adhat a reményre. Ha lassan is, de valami fejlődés elindult ezen a téren – mondta dr. Sepa György.

Évi négyezer műtét

– A leggyakoribb lábprotézis acél és alumínium öntvényből, valamint műanyagból készül. Egy teljes combprotézis kb. három kiló.
– Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet ortopédtechnikai osztályán évente háromszáz végtagprotézis készül.
– Majdnem négyezer amputációs műtétet végeznek évente.
– Az amputációk 80-85 százalékát érbetegségek, 17 százalékát balesetek, 3 százalékát fejlődési rendellenességek miatt végzik.

A biztosításért mindent?

A nyírkátai Cs. Sándort azzal vádolják, hogy szándékosan vágatta le mindkét lábát a vonattal 2014. júliusában, mert így akart hozzájutni az összesen 530 millió forintot érő biztosításai­hoz. Cs. azt állította: véletlen baleset történt, belelépett egy üvegszilánkba, megbillent, elvesztette az egyensúlyát, és úgy esett az induló szerelvény alá. Tény azonban, hogy a férfi tucatnyi társaságnál kötött különféle biztosításokat a baleset előtt. Cs. pedig az eset után pert indított a szerinte neki tartozó biztosítók ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715095510
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715095510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715095510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715095510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715095510
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet