Aktuális

Elképesztő okból verte agyon egy lábassal a pilóta a volt feleségét

Bors

Létrehozva: 2018.05.30.

Forrás: Facebook

A pénz nem boldogít, ám jó ha minél több van belőle - mondhatnánk ennek a családi drámának a kapcsán.

A férfinak mindene megvolt: pilótaként dolgozott a TUI légitársaságnál havi 3 millió forintnak megfelelő fizetésért, 110 millió forintot érő háza volt Knightcote, Warwickshire-ben. Két luxus autóval járt. Egyik nap egy Maserati, a másik nap pedig egy Range Rover gépkocsit vezetett.

A boldogság azonban tragédiába fordult. Az 54 éves Andrew McIntosh-nál elszakadt a cérna és mérgében egy lábossal agyonverte volt feleségét, miután a nő visszautasította, hogy alacsonyabb áron értékesítsék otthonukat.

A férfi bírósági tárgyalása idén május 28-án kezdődött meg Angliában. Andrew McIntosh-t azzal vádolják, hogy hirtelen felindulásból, haragból meggyilkolta az egy gyermekes Patricia McIntosh-t (56), becenevén Trish-t.

A férfit 2017 november 15-én este 21.45-kor tartóztatta le az angol rendőrség 25 kilométerre a volt közös otthonuktól, mindössze félórával azután, hogy a műkörmös partnerét vérben fagyva, holtan találták.

McIntosh a bíróság előtt beismerte, hogy megütötte az ex-nejét miután az nem egyezett bele abba, hogy csökkentse az eladási árat az ingatlanon. Olyan mérges lett, hogy felkapott egy lábost a tűzhelyről tele vízzel és zöldborsóval, amivel ütlegelte a nőt. Elmondta, hogy tompa sikolyokat és hörgő hangokat hallott miközben a nő haldoklott - tudtuk meg a Mirrorból.

Annak ellenére, hogy évi 37 millió forintos fizetése volt, McIntosh mégis pénzügyi nyomás alatt állt. Egyrészt tartásdíjat kellett fizetnie első feleségének két gyermeke után, fizetnie kellett a ház részleteit, ahol a második felesége lakott meggyilkolásáig, és ezen kívül saját albérletét is. Az életszínvonalát pedig nem szerette volna csökkenteni.

Tettét követően a férfi autóba ült, albérletébe vezetett, megivott egy üveg bort mielőtt bevallotta tettét egy barátjának szöveges üzenetben: “Meggondolatlanul cselekedtem…”

Peter Grieves-Smith ügyész a bíróság előtt elmondta: a vádlott pilótaként dolgozott a TUI légitársaságnál és a tett elkövetésekor éppen szabadnapos volt. A későbbi áldozattal 2012-ben házasodott össze és 2017 júniusában váltak el.

Öt hónappal a válásuk után még mindig nem tudták eladni a közös, nagyértékű házukat, ahol a nő lakott, miközben a volt férj albérletbe költözött. Az ingatlan iránt alig volt a piacon érdeklődés, ezért a férfi arra kérte a nőt, hogy csökkentsék az eladási árat. A nő ezt visszautasította.

A tett elkövetésének napján McIntosh egész délután ivott egy pubban, majd elhatározta, hogy megkeresi a volt feleségét, és beszél vele. Miután megérkezett a házhoz, a nő éppen főzött.

A férfi lerohanta a nőt. Először megpróbálta benyomni az ajtót. Amikor a nő megkérte, hogy menjen el nem tette, helyette erőszakkal bejutott a lakásba. A nő sarkon fordult és nem akarta meghallgatni, ezért megrángatta a volt feleségét, aki a konyha padlójára esett. A férfi ekkor megütötte, megrugdosta és a lábossal verte az áldozat fejét.

Alexander Kolar patológus a bíróság előtt közölte: 34 különböző külső sérülést talált Patricia testén, a nő orra eltört, a nyelőcsöve és a garat tele volt vérrel. Agyi sérülések és belső vérzések is keletkeztek. Az áldozat az ütések nyomán gyorsan meghalt.

A vádlott segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről, otthagyta volt nejét vérbe fagyva. Ezután visszament bérelt lakásába, megivott egy üveg bort és kapcsolatba lépett norfolki barátaival, hogy elmondja mit csinált.

Még egy barátjuk feleségének is üzent sms-ben: “Susie, most öltem meg Trish-t dühömben, várom a rendőrséget, hogy megérkezzen. Szeretlek mindkettőtöket, kérlek bocsássatok meg nekem.”

Az ügyész szerint a vádlott dühből, mérgesen, frusztráltan cselekedett, mert a nő nem akarta, amit ő. A férfi szeszélyes, ellenőrző, nehézkes természete miatt már a válásuk előtt is volt közöttük családi erőszak, ami tettlegességig fajult.

A férfi szerint hirtelen felindulásból cselekedett, visszautasította az előre eltervezett emberölés vádját.

A bírósági meghallgatás még két hétig tart. Várhatóan június közepén fejeződik be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika