Aktuális

Tompa Eszter gyilkosság - A nevelőapa: Azt hittük, kórházba vitték a lányunkat

G. J.

Létrehozva: 2018.04.06.

Mély lelki sebeit tépte fel a Győri Törvényszéken Tompa Eszter nevelőapja. Egy akkor 13 éves szemtanú pedig elmondta, mit látott a gázolásból.

Forrás: Purger Tamás

Folytatódott a Tompa Eszter-gyilkosság bírósági tárgyalása. A 22 éves győri pincérlányt 2003 szeptemberében találták holtan a Mosoni-Duna partján, és 13 éven át nem sikerült kideríteni, hogy ki és miért ölte meg. Amikor aztán a gönyűi S. Attilát egy kutyalopás miatt letartóztatták, a rendőrségi jegyzőkönyv szerint bevallotta, hogy ő gázolta el, majd fojtotta meg ijed­tében egy zsineggel a még életben lévő Esztert.

Tegnap megszólalt a tárgyalóteremben a lány nevelőapja, Körmendi Péter, aki elmondta, hogy miután megtalálták az út szélén Eszter biciklijét és a holmiját szétszórva, gondolták, hogy valaki elgázolta és biztosan kórházba vitte.

– Kétségbeesve hívtuk az összes kórházat, de egyikben sem volt – idézte fel sóhajtva a férfi.

M. Éva is tanúvallomást tett, aki 13 éves iskolásként sétált haza kishúgával az úton azon a bizonyos őszi napon, s ő az egyetlen, aki láthatta a tettest, igaz, messziről. Gyerekként meg sem fordult a fejében, hogy valami szörnyűség történhet. Tegnap felnőtt nőként, de még mindig könnyek között mondta el, mire emlékszik 13 esztendő múltán.

– Eszter kikerült minket a biciklijével, aztán egy bordós kocsi jött. Olyan volt, mintha egy fájdalmas kiáltást hallottam volna Esztertől, aztán a kocsi megállt mellette. Mire közelebb értünk, már csak a biciklije volt ott, de azt hittük, hogy talán egy ismerőse hazavitte kocsival.

Végül levetítették S. Attila helyszíni kihallgatását, amelynek során mindent részletesen megmutatott, mi és hogyan történt. Arra azonban nem tud választ adni, hogy miért tekert zsineget a lány nyakára, hogy azzal megfojtsa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715062210
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715062210
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715062210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715062210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715062210
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?