Aktuális

Mészárlást másolt a münsteri gázoló

Bors

Létrehozva: 2018.04.09.

A stockholmi vérfürdő évfordulójára időzített.

Forrás: AFP

Pszichés beteg lehetett az a férfi, aki Münsterben tömegbe hajtott kisbuszával. A sebesülteket egy székesegyházban látták el, óriási volt a káosz a napsütéses német városban.

„Egy óriási csattanást hallottam, aztán mindenki elkezdett kiabálni: Ó, Istenem!” – mondta a  tegnapelőtti né­met­országi halálos gázolás egyik szemtanúja.

A napsütéses délutánon egy kisteherautó hajtott a teraszon békésen üldögélő em­berek közé, a helyi rendőrség szerint legkevesebb ketten – a kis­teherautó vezetőjével együtt hárman – meghaltak és hú­szan megsebesültek. A legfrissebb hírek szerint többen életveszélyes állapotban vannak. 

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központjában óriási káosz uralkodott a tömeges gázolás után. Sok sebe­sültet egy közeli székesegyházban láttak el. 

Herbert Reul tartományi belügyminiszter kijelentette: nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek. Az elkövető egy pszichés gondokkal küszködő német férfi volt.

A 48 éves Jens R. régóta Münsterben élt, körülbelül két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől. A gyilkos jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre hasz­nált mikrobusz volt.

A büntetett előéletű férfit már kétszer is kezelték pszichés betegsége miatt. A mészárlás után fejbe lőtte ma­gát. A né­met Bild úgy tudja, korábban kísérelt már meg öngyilkosságot. A gázoló lakásában egy működésképtelen Kalasnyikov gépkarabélyt találtak.

A tragédia pon­tosan a stockholmi merénylet első évfordulóján történt. 2017. április 7-én a svéd fővárosban egy férfi hajtott teherautóval a tömegbe. A támadásban öten haltak meg, és számos sérült volt.

Tegnap megakadályozott a német rendőrség egy terrortámadást Berlinben – je­len­tette a Die Welt. A rendőrség őrizetbe vett négy férfit, akik késes támadást akartak végrehajtani a nemzetközi félmaraton futóversenyen.

Tömegbe hajtottak

2017 augusztusában öt marokkói származású férfi két gázolásos merényletet hajtott végre Barcelonában és Cambrilsban, 14 ember halt meg.

2016 júliusában egy tunéziai bevándorló a tömegbe hajtott Nizzában, 87-en meghaltak, 309-en megsebesültek.

2015 novemberében Párizsban 120 embert öltek meg több helyszínen észak-afrikai bevándorlók gyermekei.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715045110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715045110
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715045110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715045110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?