Aktuális

Külföldön rejtették el Zoltán holttestét?

Bors

Létrehozva: 2018.04.17.

Forrás: Bánkúti Sándor

Ausztriában is nyomoznak a két ember rejtélyes eltűnésével kapcsolatba hozott, és Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsított győri vállalkozó ügyében – értesült a Bors. É. Imrét nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt vették őrizetbe, ő az a férfi, akivel Mácsik Zoltán találkozót beszélt meg egy benzinkútra, majd ezután soha többé nem jelentkezett.

Mint arról beszámoltunk: É. Imrét egy másik férfi, O. Vilmos eltűnésével is kapcsolatba hozzák. A Bors információi szerint a magyar nyomozók felvették a kapcsolatot az osztrák társszervekkel, hiszen É. Imre építőipari cégével gyakran vállalt ott munkát, és Mácsik Zoltánnal is volt közös ausztriai munkájuk.

Ráadásul É. elfogása napján egy beosztottjától arra hivatkozva kért 600 eurót, hogy Ausztriában elvették a jogsiját. Mácsik Zoltán fényképe továbbra is a rendőrség hivatalos honlapján az eltűnt személyek között szerepel, a holttest nem került elő. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség azt sem tartja kizárhatónak, hogy É. Ausztriában rejthette el áldozata holttestét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál arról érdeklődtünk, hogy az ügyben felvették-e a külföldi társszervekkel a kapcsolatot, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kaptunk érdemi választ.

Szerettük volna megkérdezni É. Imre ügyvédjétől, hogy védence együttműködik-e a hatóságokkal, vállalja-e akár a hazugságvizsgálatot is, ám a jogász határozottan közölte: semmit nem mondhat.

Mint arról a Bors múlt szombaton beszámolt: É. Imre már egy héttel az elfogása előtt a nyomozók látókörébe került. Ki is hallgatták, ám akkor még – alighanem nyomozástaktikai okokból – nem vették őrizetbe.

Talán épp azt remélték, hogy É. hibázik: pánikba esik, és esetleg elvezeti őket a holttesthez. A férfi azonban sejthette, hogy megfigyelés alatt áll, legalábbis erre utal, hogy – ismerősei szerint – cserélgette a telefonjait, furcsán viselkedett, olyan volt, mintha bujkált volna.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715071212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715071212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715071212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?