Aktuális

Horror: gyerekeik előtt égették el áldozatuk holttestét

Bors

Létrehozva: 2018.04.21.

<p>Brutális gyilkosságot követett el egy házaspár. És talán nem is ez volt tettük legsokkolóbb része.</p>

Anyagi haszonszerzés reményében kínzott meg majd vert agyon egy kaliforniai házaspár egy háborús veteránt. A 36 éves Jose Mendoza és felesége, Stacie az otthonában keresték fel a hetvenéves Kenneth Coyle-t még április 5-én vagy 6-án. Lekötözték, ütlegelték, fojtogatták, miközben a pénzét követelték. Az idős férfi belehalt a bántalmazásba. A pár ezt követően egy kies területre vitte a holttestet, és elégették.

A hivatalos rendőrségi közlemény szerint amikor Mendozáék megszabadultak a testtől, magukkal vitték gyermekeiket is. Hogy miért, nem tudni.

“Rendkívül tragikus, hogy bevonták a gyermekeiket is, hogy végignézzenek egy ilyen szörnyű bűntényt” - nyilatkozta Karl Anderson, a hanfordi rendőrség kapitánya.

Coyle egyébként háborús veterán volt. Még Vietnamban harcolt, és ugyan gyermekei nem voltak, a helyi étteremben sokakkal megosztotta élete történetét. Szeretett mesélni a háborús évekről - így ismerkedett össze későbbi gyilkosaival is. Mendozáék pár hónapos ismerettség után keresték fel otthonában az idős férfit, hogy pénzt szerezzenek tőle. A látogatás tragédiával végződött.

A gyilkos páros azután került a rendőrség látókörébe, hogy pár nappal a szörnyű tett után újra felkeresték a helyszínt, ahol összefutottak Coyle főbérlőjével. Neki lett gyanús a páros, és értesítette is a zsarukat - számolt be az esetről a Hanford Sentinel.

Letartóztatásuk után a pár három gyermekét gondozásba vették a gyermekvédelmisek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák