Aktuális

Horkol? Vigyázzon, ez bajt jelez!

Bors

Létrehozva: 2018.04.13.

Jön az este és már azon stresszel, hogy órákig bámulja majd a plafont. Hullafáradt, mégsem tud aludni. Ismerős? Amennyiben önre ez a hét több napján igaz, alvászavarral küzd.

Forrás: Thinkstock

Egyes kutatások szerint az alvászavar minden harmadik-negyedik embert érinti. A legfrissebb felmérések alapján kimondható, hogy a magyarok több mint 30 százaléka szenved álmatlanságtól.

Sok esetben a felgyülemlett  megoldatlan feladatok és a stressz áll a háttérben.

Sétáljon az álomért

A forgolódással telt éjszaka csökkenti a fizikai és szellemi teljesítményt, hosszabb távon komolyabb betegségek kialakulásának előszobája.

–  Az első és legfontosabb, amit tanácsolhatok, váltson életmódot! – kezdte dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója. – Én például  első körben nem írok fel gyógyszert. 

A rendszeres mozgás és a sé­ta sokat segít, hiszen ha csak szellemileg terheli magát egész nap, felborul az egyensúly. Próbáljon meg mindennap ugyanabban az időpontban lefeküdni, így a szervezet hamarosan megszokja azt.

Mindemellett fontos, hogy kerülje az esti, főleg a késő esti étkezést, mert az egészen biztosan hátráltatja a pihentető alvásban – mondta el az orvos. Ha hónapokig fennáll a probléma, mindenképpen forduljon szakemberhez! 

Betegség a hortyogás

Inszomnia

A klasszikus értelemben vett alvászavarok gyűjtőfogalma. Tünetként azt tapasztalja, hogy este nem tud elaludni, vagy átalvási zavarokkal küzd. Ez azt jelenti, hogy ha el is alszik, egy-két óra múlva már felébred és forgolódik tovább.

Narkolepszia

Kóros nappali aluszékonyság. Egyik fő tünete éjszaka, az alvási apnoé szindróma, ami alvásfüggő légzés­zavar, s a lakosság 15-25 százalékát érinti. A garati légút alvás közben ismétlődően, több mint tíz másodpercre elzáródik idegpálya-rendellenesség következtében. Oxigénhiányos, fulladásos állapot alakul ki, mely felébreszti az alvót, de csak annyira, hogy észre sem veszi. A horkolás is ennek a jele.

Tudta?

A kezeletlen alvászavar miatt hosszú távon akár pszichiátriai kórképek is kialakulhatnak, s mindemellett magas vérnyomás, cukorbetegség?

Íme, 7 álomhozó tipp

Ne tegyen elektronikai készüléket, mobilt az ágya mellé!

Csepegtessen levendulaolajat a párnájára!

Ne habzsoljon a késői órákban!

Hallgasson relaxációs, meditá­ciós zenét!

Olvasson elalvás előtt!

Lefekvés előtt szellőztessen ki!

Régi praktika a langyos mézes tej, és most már tudományosan is bizonyított, hogy jótékonyan hat az alvásra!

Gyógyteával segítsen magán

A legjobb nyugtató hatású gyógynövény az orbáncfű, a citromfű, a macskagyökér és a golgotavirág.

A citromfű igénytelen növény, bármelyik balkonon gondozható. Tépjen le hat-nyolc levelet, forrázza le, és kész a tea.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196774_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094309
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094309
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet