Karácsony János: Későn érő típus vagyok

Zenevonat Szuperkoncert lesz este, hogy készül rá?

Három éve tart ez a koncertsorozat, a Zenevonat produkció. Minden évben frissítünk a repertoáron négy-öt dallal, hogy azoknak, akik minden bulin ott vannak, legyenek újdonságok. Intenzív próbaidőszakon vagyunk túl, ma már csak hangpróba és este előadás.

Sokat dolgozik?

Be van osztva minden órám, de nem panaszkodom. Jobban szeretem, ha le vagyok terhelve, mintha kifolynak a napok az ujjaim közül.

Ott a család is, igaz, a lányai már nagyok.

Még együtt vagyunk. Kisebbik lányom, Rebeka most diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen anglisztika szakon. Azóta új korszak kezdődött a család életében, hiszen a rendkívül hosszú iskolai éveknek vége. 

Lányos apának lenni csodálatos.

Az! Ezt csak az tudja átérezni, aki gyakorló szülő. Magamat későn érő típusnak tartottam világéletemben, és ez a nőkre is vonatkozik olyan értelemben, hogy általuk, a lányokon keresztül jutottam közelebb a nők megismeréséhez. Ezt őszintén mondom. Diplomás lányokat nevelni, többé-kevésbé békében, ahhoz az is kell, hogy ismerjük egymást. Ne csak a családi szabályok tartsanak össze bennünket, hanem a szeretet, a másik felfedezése.

Nagy boldogság, hogy otthon vannak, nem siettetik a leválást.

Nem rettegek az időtől, hogy mi lesz, ha elmennek. Volt egy időszak az érettségi után mindkét lánynál, amikor kétségbeestem, hogy nem kell kelni hatkor, hogy szendvicseket készítsek, nem ülünk az autóba, és nem megyünk a papával... Az megijesztett. De ezen már túl vagyok. Nem félünk attól, hogy mi lesz, ha kirepülnek. Ha fizikálisan nem is lesznek itt, az ajtónk mindig nyitva. Szeretetben, egymásra támaszkodva megyünk előre az életben. 

Egyikük sem követi a pályán?

Nem. Mindkettő tanult hangszeren játszani nyolc-kilenc évet. Aztán egyetemre mentek, elmaradt. Nem vagyok emiatt szomorú, nem volt kötelező. A mai napig szoktak zongorázni, fuvolázni, a zene szeretete bennük van.

Mik azok a kedvenc dalok, amik nélkül nem lehet koncert?

A közönség dönt – a Zenevonat, Ő még csak most tizennégy, Áldd meg a dalt –, a hagyományos értelemben vett slágerek mindig megszólalnak. Van tíz, tizenöt standard dal, ami nélkül nem lehet koncert, és négy évtized után nem kísérleteznék.

Olvastam, hogy a hetvenes években egy bukaresti koncertjük előtt a palotaőrség bezárta a zenekart az öltözőbe. Az elég kalandos.

Mindenhol előfordultak hasonló atrocitások. Nem emlékszem pontosan, beszéljünk inkább a kutyáinkról. Szerintem az érdekesebb, mint az, hogy vészeltük át azt az időszakot. (nevet)

Hát... az izgalmas időszak lehetett.

Változnak az idők. A show-biznisznek van negatív oldala is. Óriási a kenyérharc. Manapság fontos a pénz. Annak idején nem pénzre ment a játék, hanem, hogy magunkat megmutathassuk a beatzenén keresztül.

Jár koncertekre?

Járok, de nagyon megnézem, hová megyek el. A körülmények fárasztanak már, a tömeg. Kisebb helyen jobban szeretek zenét hallgatni, mint fesztiválon. De ha ott hallhatom azt a zenekart, amire kíváncsi vagyok, akkor oda is elmegyek. Csak az élő zene érdekel.

Elsősorban tombol vagy ülve figyel?

Bemegyek előre a dühöngőbe. Pár méterről figyelem, mások hogy zenélnek. Legutóbb másfél napot töltöttem a Szigeten. Egészen más koncerten hallgatni valakit, mint fülhallgatóval. Ezt magamra is értem! Ajánlom, nézzék meg, 2018-ban hogy szól a Zenevonat.