Aktuális

Elárverezik Zsazsa imádott tárgyait

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2018.03.23.

Forrás: Northfoto

Szétszórják Gábor Zsazsa, a magyar származású amerikai díva személyes tárgyait. A másfél éve elhunyt ikon legkedvesebb ereklyéit a kilencedik férje, Frédéric Prinz von Anhalt bocsátja árverésre.

– Furcsa ezt megtenni – ismerte el az özvegy a Daily Mailnek. – 35 évig ezek a tárgyak között éltem, amelyeket a feleségem imádott és mindig maga tisztított le.

Sosem vált volna meg tőlük, ám egy alkalommal, amikor a kerekes székében toltam, elcsodálkozott: miért nem adok el mindent. Amíg élt, vele maradtam a villában, de most van hová mennem, s a holmik nem jöhetnek – szögezte le a 74 éves özvegy.

Zsazsa szerint az ékszer is kitűnően öltöztet, egyetlen nyilvános megjelenésén sem mutatkozott drágaköves nyaklánc, fülbevalók nélkül. Az árverésen több tucat ékszerére lehet majd licitálni.

A bőrnyerget Zsazsa az egykori elnöktől, Ronald Reagantől kapta ajándékba. Nagyszerű kapcsolatot ápolt a politikussal és családjával, az árverésen licitálni lehet majd fényképalbumokra is, amelyekben sosem látott fotók vannak, köztük az elnök feleségéről, Nancyről is.

A díva szenvedélyes gyűjtögető volt, ám szó sincs róla, hogy szekrényében értéktelen kacatok hányódnának. Kitűnő ízléssel csak a legimpozánsabb darabokat vásárolta meg, s nagyszerű állapotban őriz­te az 1940-es évek óta.

Zsazsa önmagában is jelenség volt, mindenki ráfigyelt, s erre rá is játszott luxus kiegészítőivel. Ötrészes Louis Vuitton bőröndszettje akkor is vagyont ért: a neves márka egy hasonló darabja ma nagyjából 750 ezer forintba kerül.

A számtalan ékszer, ruha, személyes tárgy árverezését április 14-én rendezi a Heritage Auc­tions nevű cég.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715047510
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715047510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715047510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715047510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?