Aktuális

Bőnyi rendőrgyilkosság: Magányosan készül a perre Gy. István

G. J.

Létrehozva: 2018.03.26.

Egy hónap múlva, április 25-én kezdődik a Pálvölgyi Péter rendőrnyomozó meggyilkolásával vádolt bőnyi nyugdíjas pere, bár erről ügyvédjét hivatalosan még nem tájékoztatták. Úgy tudjuk: Gy. István vallomást akar tenni, és ártatlanságát hangoztatja. A tárgyalás másfél évvel a bőnyi lövöldözés után kezdődik a Szombathelyi Törvényszéken, ahová elfogultság miatt került át az ügy Győrből. Három hónap volt rá, hogy kitűzzék az első ülés napját, ez pénteken megtörtént. Gy. védője ezt a Borstól tudta meg.

– A legutóbbi műtétje óta az egészségi állapota a körülményekhez képest kielégítő – mondta dr. Deák Andrea ügyvéd a vádlottról, aki magányosan készül a tárgyalására a szombathelyi börtönben. Informá­cióink szerint Győrben a Tompa Eszter meggyilkolásával vádolt családapával ült egy cellában, és jól kijöttek egymással. Mint megírtuk: február végén ismét urológiai operációt hajtottak végre a férfin Budapesten. Úgy tudjuk, felesége és fiai Szombathelyen is rendszeresen látogatják, kitartanak mellette és támogatják. Korábban egyik rokona a Borsnak azt mondta: az a gyanújuk, hogy a hatóságok szándékosan húzzák az időt, hogy egyre romló állapota miatt kevésbé tudja magát megvédeni az ellene felhozott vádak ellen. Gy. Istvánt emberöléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják, életfogytiglant is kaphat.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715088311
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?