Aktuális

A fél falu prosti és tolvaj volt Bécsben - Tizenegy gyerekes, kerekesszékes bandafőnök

Bors

Létrehozva: 2018.03.29.

Fiatal szlovákiai magyar prostik és tolvajok szervezett bűnbandáját leplezték le Bécsben. A bandafőnök egy tizenegy gyerekes, kerekesszékes férfi volt, aki saját fiait is prostitúcióra használta - számolt be róla a TASR/Čas.sk híradása nyomán a parameter.sk.

A bécsi tartományi bűnügyi hivatal lezárta a csaknem egy éven át tartó nyomozást. 18 elfogatóparancsot adtak ki, 30 személyt gyanúsítottak meg különböző bűncselekményekkel, és összesen 80 bűntényt sikerült felsorakoztatniuk. Az ügyben fiatalok prostitúciójával, szexuális bűncselekményekkel, emberkereskedelemmel, de rablótámadásokkal és súlyos testi sértésekkel kapcsolatos bűntényeket is vizsgálnak.

A botrányról már februárban is szó esett a médiában, akkor azonban leginkább arról a 16 tagú, egyenként 15 és 30 év közti csoportra világítottak rá, melynek tagjai egy Losonchoz közeli kis faluból származnak, és akik a testüket kínálták, illetve lopásokat hajtottak végre az osztrák fővárosban.

Őket egy tizenegy gyermekes, kerekesszékkel közlekedő 55 éves apa szállította Bécsbe egy bűntársával. A férfit és bűntársát 19 rendbeli emberkereskedelemmel és határon átívelő prostitúcióval vádolják, jelenleg vizsgálati fogságban ülnek. A férfi egyébként saját fiait is prostitúcióra használta.

A fiúknak, akik az ORF közlése szerint szlovákiai magyarok, a prostitúció útján megszerzett pénz egy részét át kellett adniuk az apjuknak a szállításért és a "védelmükért". Ehhez képest Bécsben többnyire a szabad ég alatt vagy lépcsőházakban éltek.

A fiatalkorú prostituáltak klienseit fiatalok szexuális kizsákmányolásával gyanúsítják, miközben ők maguk egyébként lopások, rablások áldozatai is lettek. 

Az első feljelentés tavaly májusban érkezett a bécsi bűnügyi hivatalhoz, amikor három fiatalkorú fiú megtámadott egy 78 éves idős férfit a saját lakásában. Mintegy egy hónappal később letartóztatta a szlovák rendőrség az egyik, 22 éves gyanúsítottat.

Idén januárban is történt egy támadás, mely után a megvert 66 éves sértett hat hétig kómában feküdt. A gyanúsítottak jelenleg vizsgálati fogságban vannak, és attól függően, milyen súlyosak és maradandóak a támadás következményei a sértett egészségére, akár 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Az ügyben eljáró nyomozók egy idő után arra a következtetésre jutottak, hogy a támadásokat mind azon a belvárosi környéken követték el, ami a homoszexuálisok találkahelyeként ismert. Ezután a helyszínen kérdezősködtek, de eleinte mindenki hallgatott, még azok is, akiket a bűnbanda tagjai kiraboltak.

Nyilván azért, mert többen a megtámadottak közül nős férfiak voltak, negyvenesektől egészen a közel nyolcvanéves sértettig, egyszerű munkásembertől akadémikusig. Voltak, akik egyáltalán nem tettek feljelentést, vagy hamis adatokat adtak meg magukról, utóbbiak olyanok, akik eleve maguk is elkövetők voltak a fiatalkorú prostituáltak kihasználása miatt. Mások szimplán zsarolástól féltek szexuális orientációjukból kifolyólag.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák