Aktuális

Rejtély: Dabasról tűnt el a norvég férfi

Bors

Létrehozva: 2018.02.17.

Repülőjéhez kellett volna sietnie a Dabasról induló norvég férfinek, Morten Sundbergnek. A férfi azonban nem csekkolt be a járatára, azóta sem találják. Kispesten látták feltűnni.

A férfi az egyik ismerősével aznap még pénzt vett fel Dabason, majd barátja kikísérte a vasútállomásra, innen indult a reptér felé menő vonata. Barátja azonban nem várta meg a vonatindulást, hamarabb elment, így nem tudta, hogy Morten végül felszállt-e a vonatra. Az azonban bizonyos: a férfit a reptéren nem látták, járatára nem csekkolt be, és innentől teljesen nyoma veszett. Morten kissé szenilis, ami azt jelenti, hogy néha elfelejti, pontosan merre is kellene indulni, azonban eddig többször utazott, méghozzá gond nélkül, emellett pontos útvonalterv is volt nála. A gondot az jelenti, hogy egyáltalán nem beszél magyarul.

Az Eltűnt Emberekért csoport úgy tudja, hogy a férfi jegyet még vett a vonatra, és azóta Kispesten látták. Egy hozzászóló állítja: a férje találkozott Mortennel:

– A férjem február 13-án a Zürichből érkező éjszakai vonaton találkozott vele, kedden a reggeli órákban. Leszólította a páromat, majd egy fiatal nővel beszelgetett utána, aki 10:35-kor érkezett be a Keletibe. Nem tudom, hogy azután tűnt el, vagy már előtte – írták.

FRISSÍTÉS!Látni vélték Kispesten. Értesülések szerint vett vonatjegyet.Eltűnt neve: Morten SundbergÉletkor: 59 é...

Közzétette: Eltűnt emberekért-megoszthatod – 2018. február 16.

Morten szemüveges, 190 centi magas, mindkét alkarja tetovált, kisméretű kék bőrönd van nála. Eltűnésekor sötétkék nadrág, farmer és kék sapka volt rajta. 

A csoport és a rendőrség kéri, hogy bárki, aki tud valamit Mortenről vagy a férfi hollétéről, azonnal értesítse a rendőrséget!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715042410
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715042410
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715042410
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715042410
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?