Aktuális

A magyar történelemben játszódik az új kalandjáték

L. B.

Létrehozva: 2018.02.14.

Játékguruk szerint az utóbbi évek legnagyobb várakozással várt videojátékát dobták tegnap piacra, aminek a magyar történelem egyik legendás korszaka szolgáltatja a kulisszákat. A „Kingdom Come: Deliverance” című játék hősének, a bosszútól ve­zérelt kovács-fiúnak a családját a Csehországba benyomuló ma­gyar király, Luxemburgi Zsigmond zsoldosai mé­szárolták le.

Európai formátum volt

A késő középkori Európa egyik legjelentősebb uralkodója volt Zsigmond, aki a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett, német eredetű uralkodócsaládból származott. Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai keresztes hadjárat megszervezése, a nagy nyugati egyházszakadás felszámolása és a huszitizmus elleni harc megkezdése is. Magyar királyként elsősorban fényes visegrádi, budai és fehérvári építkezéseivel, a városok és polgárságuk megerősítésével és a végvárrendszer kiépítésével írta be magát a történelembe.

Féltestvére ellen fordul

A korszak háborúinak legvéresebb oldalát bemutató középkori szerepjáték a Cseh Királyságban játszódik: az öreg király, IV. Károly meghalt, IV. Vencelt, az örököst pedig féltestvére, Zsigmond magyar király foglyul ejti. Birtokait feldúlja és fosztogatásba kezd, a falvakat a zsoldosai a földdel teszik egyenlővé, és válogatás nélkül öldökölnek. Egy kovácsfiú azonban életben marad...

Mi vagyunk Henrik

Az 1400-as évek eleji történetben őt alakíthatjuk, aki a családja és barátai megöléséért, az otthona felégetéséért fogad bosszút. Vele, Henrikkel beszállunk a háborúba. Ha félretéve „magyar érdekeinket” elég ügyesek vagyunk, a játék végén visszaadhatjuk a trónt Vencelnek, s a Cseh Királyságba is elhozhatjuk a békét. Karakterünknek azonban hosszú utat kell bejárnia, mire a falusi fiúból képzett harcos válik.

Mérget is keverhetünk

Az előzetes beharangozóvideó­ban is jól hallható, hogy a fosztogató seregek magyarul beszélnek, és ezzel főhősünk is megpróbálkozhat. További érdekesség, hogy a katonai konfliktusokat és hatalmi harcokat felsorakoztató játékot csupán egy ember megölésével is végig lehet játszani. Ennek ellenére érdemes megpróbálkozni az izgalmasabbnak tűnő harcos játékstílusokkal. A játékban keverhetünk mérgeket vagy csatázhatunk, de az úgynevezett „nem játékos által irányított karakterekkel” is kapcsolatba léphetünk. A készítők még olyan apróságokra is figyeltek, mint az, hogy a főhős szűz marad-e vagy sem.

Költséges nőügyekbe verte magát

A korabeli számlákat végigkutatva E. Kovács Péter, az MTA tudományos főmunkatársa arra volt kíváncsi, hogy a hadjáratok idején mit evett Magyarország második leghosszabb ideig regnáló uralkodója. A 2014-ben megjelent „Zsigmond király Siénában” című könyvéből kiderül: a magyar király egészen biztosan fogyasztott petrezselymes zsályalevest. Érdekesség, hogy a szerző megtalálta a forrásokban a király fürdőkádját, amit állítólag hat hónapig használt, de nem találta nyomát annak, hogy újat vett volna.

E. Kovács egy másik kötetéből pedig az derül ki, hogy Zsigmond király IV. Frigyes osztrák herceg vendégeként a tiszteletére szervezett táncmulatságon olyan viszonyba került egy polgárleánnyal, hogy az ügyet csak négyszáz arannyal tudta rendezni. Az osztrák herceg második feleségével való „kapcsolata” pedig hat elzászi faluba került neki.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek