Aktuális

Túl erős a szőrzete nőként? Cisztától kell tartania

Címkék
cisztaszőr

Bors

Létrehozva: 2018.01.10.

Komoly önértékelési gondokat okozhat a fokozott szőrnövekedés a nőknél és fiatal lányoknál is. Sokszor hiába a gyakori szőrtelenítés, a kinőtt szálak ugyanolyan sötétek és erősek lesznek, mint azelőtt. A háttérben súlyos betegségek is állhatnak, amint arra dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek- és felnőtt­endokrinológusa felhívja a figyelmet.

Magas lehet a tesztoszteronszint

A férfiakra jellemző állapotok, így a zsíros, pattanásos bőr és persze a fokozott szőrnövekedés jellemzően a kelleténél magasabb tesztoszteronszintre utal. Hiszen ez a nemi hormon is felelős a férfias jegyekért és alapvetően befolyásolhatja a hölgyek szokatlanul megerősödő szőrzetét. A tesztoszteronszint emelkedése mögött állhat a pajzsmirigy vagy a mellékvesekéreg enzimzavarja, és kromoszómaeltérés is.

Vizsgáltassa meg a petefészkét!

A tesztoszteron túltengésének hátterében állhatnak a petefészkekben kialakult ciszták. Ez felnőtt nőknél és lányoknál ugyancsak előfordulhat. Ilyenkor többek között a férfihormonok túlsúlyba kerülése miatt nem megy végbe megfelelően a tüszőérés, helyette apró, folyadékkal teli ciszták keletkeznek. – Ez pedig nemcsak szőrnövekedést okozhat, hanem zavarokat a menstruációban is, így ha a kettőt együtt érzékeli, mindenképpen keressen fel szakorvost – hangsúlyozza dr. Tar Attila. További tünet lehet a zsíros-pattanásos bőr, súlyos esetben meddőség is.

Daganatra is gyanakodhat

Ha a tesztoszteron szintje lé­nyegesen magasabb a normálisnál, úgy hormontermelő daganat je­lenlétére is érdemes gyanakodni. A kóros sejtburjánzás rosszindulatú is lehet, ezért mindenképp alapos utánajárást igényel!

A mellékvesekéreg zavarát jelentheti

Ha azt tapasztalja, hogy a szokottnál pirosabb és kerekebb, pattanásos az arca, fáradtságot és fájdalmat érez a gerince környékén az erős szőrzet mellett, a mellékvesekéreg túlműködése lehet az ok. Ezen tünetek mellett kialakulhat csontritkulás, menstruációs zavar. De ha a szülők azt tapasztalják, hogy gyermekük a normálistól eltérő tempóban, lassabban növekszik, akkor is a mellékvesével lehetnek gondok.

– Minden esetben az első a laborvizsgálatok elvégzése, azok tudják kimutatni a férfi és a női nemi hormonok mennyiségét – mondja az en­dokri­nológus, aki szerint az esetek többségében gyógyszeres kezeléssel, valamint életmódváltással orvosolhatók a szőrnövekedési panaszok. Daganat ese­tén viszont műtéti beavat­kozásra van szükség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos