Aktuális

Legjobb barátja hátán utazik a lovagló sziámi – videó

Bors

Létrehozva: 2018.01.04.

Már néhány napja tart az új év, de úgy érezte, hogy valami még hiányzik ahhoz, hogy teljesen át tudja adni magát 2018-nak? Ha eddig nem tudta volna megfogalmazni, most gyorsan segítünk: egy lovagló macska. Ugye?!

Comet, a póni és Louis, a macska nem alkotnak szokványos párost, de a gazdájuk, Emma Massingale számára mindketten egyformán fontosak. A lóidomár elmondása szerint az egész úgy kedődött, hogy ő éppen Comet hátán ült, amikor Louis felugrott hozzá. Innentől pedig nem volt megállás, Louis számára mindennapossá vált a lovaglás, ha kedve szottyan hozzá, egyszerűen csak felhuppan Comet nyergébe, amikor pedig megunja, leugrik. Massingale kedvencei nagyon jól kijönnek egymással, gazdájuk szerint a lovak egyébként is kedvelik a macskákat a játékosságuk miatt, de úgy érzi, állatai között ez az érzés még intenzívebb. Louis nagyon vakmerő, aki büszkén utazik barátja hátán, nem szorul semmiféle bátorításra, esőben viszont nem lehet rávenni a lovaglásra.

A Devonban élő trió gyakran indul közös sétára, egy ilyen alkalomról készített felvétel a büszke gazdi, írja a Metro.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115313
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197669_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115313
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197837_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715115313
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos