Aktuális

Csaba a pénz helyett a bicajt hajtja

Fr. Zs.

Létrehozva: 2018.01.11.

Megcsömörlött az üzleti élettől, a felsővezetői állást boldogságra cserélte Ökrös Csaba. Keveseknek volna mersze ekkora váltáshoz.

Tizenhárom éven keresztül egy informatikai cég felső vezetőjeként dolgozott Ökrös Csaba, de úgy érezte, mégsem ez teszi őt boldoggá. Két évvel ezelőtt belefogott élete vállalkozásába, és most kerékpártúrákat szervez belföldre, külföldre, és boldogabb, mint valaha.

– Húsz éve biciklizem. Amikor eljött a váltás ideje, nem volt kérdéses számomra, hogy a kerékpárral szeretnék kezdeni valamit – mondja Csaba. – A családom is mögém állt, érezték, hogy nem vagyok boldog attól, amit csinálok. Így belevágtunk a bike4funba, és most már rengeteg helyre indítunk túrákat.

Toszkána a személyes kedvencem, a toszkán tájaknál kevés szebbet láttam – meséli Csaba.

Biciklis nemzet vagyunk

A felmérések tanúsága szerint európai szinten a harmadik helyen állunk kerékpárhasználat terén. A hollandok és a dánok járnak csupán előttünk. Hazánkban 22% indul minden reggel biciklivel munkába.

A csapat öt-hét fős túrákat szervez, és a többségük nem igényel óriási kondíciót. Naponta 50-60 kilométert tesznek meg, és a hangsúly az aktív pihenésen van, tehát a városnézés éppúgy a program része.

– Toszkánában és egyébként máshol is az elsődleges szempont, hogy ne a nevezetességeket nézzük meg, hanem inkább a kisebb falvakat. Azt szeretném megmutatni a túrázóinknak, hogy leülnek egy háromszáz fős falu főterére, és megáll az idő.

A csapat a biciklit is biztosítja az útra, bár sokan sajáttal érkeznek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek