Aktuális

16 tű volt a 11 hónapos testében -  az anya tagad

Bors

Létrehozva: 2018.01.23.

Egy üzbég asszony azért vitte el a 11 hónapos kisfiát az orvoshoz, mert lázas volt, és vizelési problémákkal küzdött - írja a Mirror. Az orvosok tüdőgyulladásra gyanakodtak, meg is röntgenezték a kisfiút, és ekkor érte őket a sokk, ugyanis a gyerek testében tűk voltak.

Szívben, gerincben, nyakban, vastagbélben és a húgyhólyagban, illetve a mellkasában is találtak. Egy 9 órás életmentő műtét során eltávolítottak belőle 13-at. Nemsokára újra kés alá kell feküdnie a kicsinek, hiszen még van benne 3, de szerencsére azok nem veszélyeztetik az életét. Az orvosok egyetértenek abban, hogy ezeket a nem tudta a csecsemő lenyelni, vagyis valaki beleszúrta.

Úgy vélik, a kisfiú egy hónapja él a testében a tűkkel. Az anya mindent tagad, és kiemelte, hogy ő biztosan nem bántalmazta így a fiát, a gyerek apja pedig külföldön dolgozik, és más nem is látja a gyereket. “Idegenek nem járnak hozzánk” - mondta a könnyeivel küzdő nő. “Nem tudom, hogy történhetett ez!” A rendőrök azt vizsgálják, hogy bele tudtak e kerülni a tűk a gyerekbe úgy, hogy ahhoz senkinek nem volt köze. Persze nem zárták ki, hogy az anya tette, vagy mást fedez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya