Aktuális

Van az úgy, hogy az ember gyereke adja a legnagyobb meglepetést a családnak

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

Csak úgy ömlöttek az internetből a megható karácsonyi videók, a legtöbbször a megajándékozott fakadt sírva, vagy egy ultrahangképtől, vagy valami apróságtól, és tényleg mindegyik betalált, mert ilyen ez a műfaj. Az egyik legkiemelkedőbb ezek közül Pavin Smith videója, amiben szüleit ajándékozza meg.

A 21 éves fiú úgy tűnik, ígéretes sportkarrier előtt áll, ami ha nem is jön össze, akkor sem vész már egy perce sem kárba. Ugyanis a fiatalembert nyáron leszerződtette az Aroizona Diamondbacks baseball csapata, az értéke pedig 5 millió dollár, vagyis 1,36 milliárd forint. Pont ezért, a fiú úgy döntött, meglepi a szüleit egy különleges karácsonyi ajándékkal.

Pavin kifizette szülei jelzálogát. A családnak mellékelt egy levelet is, melyben megköszöni nekik mindazt a támogatást, amit kapott a rengeteg szeretet mellé, amelyben felnőhetett. Ahogy anya hangosan olvassa a levelet, Pavin húga, és apja is, egyre érzelmesebb lesz. Aztán jönnek a könnyek. A fiatalember videóra vette a reakciót, majd a Twitteren posztolta a következő szavakkal: Köszönök mindent, amit értem tettetek. Ezt nem pótolhatja semmi. Nagyon szeretlek titeket. Az otthonunk teljes mértékben a tiétek. Boldog Karácsonyt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715062512
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715062512
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715062512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715062512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715062512
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?