Aktuális

"Tudom, hol laktok!" - ordította a rendőröknek a paplan alatt bujkáló fiú Gyarmaton

Bors

Létrehozva: 2017.12.29.

A törzsőrmesternek gyanús volt a mozgó paplan, ezért felszólította, hogy adja ki azt, akit bujtat. Aztán komoly balhé alakult ki.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a 15 éves fiúval szemben, aki egy házkutatás során két rendőrt is megtámadott. 

A rendőrök idén februárban egy Balassagyarmat külterületén lévő, több épületből álló ingatlanban tartottak házkutatást. Ketten bementek az egyik lakásba, ahol a törzsőrmester az egyik ágyon felfigyelt egy mozgó paplanra. Minden bizonnyal gyorsan rájött, hogy a paplan nem magától mozog, hanem valaki fekszik alatta. A rendőr ekkor felszólította a mozgó paplant, hogy rendőrségi intézkedés zajlik, és akárkit is rejteget, az illető keljen ki az ágyból. 

A paplan alatt bujkáló nem tett eleget a rendőrségi felszólításnak, ezért az intézkedésben részt vevő hadnagynő leleplezte. Az ott megbújó, 15 éves fiú - aki éppen egy nevelőotthonból volt szökésben - váratlanul rátámadt a törzsőrmesterre, többször ütött és rúgott felé, egyik ilyen próbálkozása célt is ért: eltalálta a rendőr bal karját. 

A körözött fiút végül sikerült hatástalanítani, de előtte még a zászlóst is megpróbálta lefejelni. Fenyegetőzött is. Azt mondta, megöli a rendőröket, elvágja a torkukat és egyébként is tudja, hol laknak. Azt is elárulta, hogy saját magát fogja megsebesíteni, aztán azt fogja mondani, hogy a rendőrök bántották. 

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt az ügyészség a fiatalkorú elkövető javítóintézeti nevelésének elrendelését indítványozta vádiratában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat