Aktuális

Sínen játszó gyereket gázolt halálra a vonat Tatabányán

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

Azt akarták megnézni a gyerekek, hogy mi történik a pénzérmével, ha kilapítja a vonat. A kísérletezés közben került a 12 éves fiú a szerelvény alá, a helyszínen meghalt.

Gyermeki játéknak in­dult, de borzasztó tragédiával végződött két általános iskolás fiatal délutánja múlt csütörtökön, Tatabányán. A hatodikosok már sötétedés után egy kitaposott ösvényen érkeztek a helyiek által kiépített vasúti átkelőhöz. Percek múltán a csónaká-zótavi kanyar közelében a 12 esztendős fiút, Á.-t elgázolta egy Budapest felől érkező, húsz kilométeres sebességgel közlekedő tehervonat. Mentőt hívtak hozzá, de sajnos már nem volt esélye a túlélésre.

Információnk szerint gyerekek nem véletlenül mentek a sínek közé. – Azt akarták megnézni, mi marad egy pénzérméből, ha átmegy rajta a vonat. Már le is tették a sínre, amikor megtörtént a baj. Á. várta, hogy elhajtson az a szerelvény, ami kilapította volna az érmét,  az ellenkező oldalról érkező tehervonatot viszont a másik miatt nem hallotta. A sapkája és a rollere néhány méterre repült tőle. A szerelvény alá került, így a társa szerencsére nem látta a holttestét, de így is sokkos állapotban volt utána – mondta a Borsnak egy lány, aki jól ismerte a szerencsétlenül járt kisfiút.

A tragédia helyszínén és a gyermekek tatabányai általános iskolájában is mécsesgyújtással emlékeztek a sínek között szörnyethalt kisfiúra múlt szombaton.

– Fél nyolc után állt meg a vonatunk Szárligeten, ahol nagyjából egy órát várakoztunk. Amikor lassan el­indultunk, a rendőrök még ott voltak a helyszínen. Az egyikük a vagon alját világította és nézelődött – mondta egy munkából hazafelé tartó asszony a Borsnak.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715050510
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?