Aktuális

Ötéves korától kényszerítette szexre lányát a tatabányai apa

Bors

Létrehozva: 2017.12.07.

A nyilvánosság kizárásával döntött a Győri Ítélőtábla annak a 45 éves tatabányai férfinek az ügyében, aki heti rendszerességgel orális szexre kényszerítette nevelt lányát. Nyolc év után a molesztálás abbamaradt, mert a gyerekek elköltöztek anyjukkal a házból. Négy évvel később viszont – más okból – gyámügyesek jöttek és elbeszélgettek velük. A pici gyermek, akkor már 17 évesen, végre megnyílt nekik - írj a Kisalföld.

Honnan tudja egy kislány, hogy valami nem természetes, ha ez ötéves korától az élete része? A sértett így nőtt fel Tatabányán a nevelőapa házában, ahol a férfi a család tudta nélkül arra kényszerítette, amiről csak a titokba beavatott osztálytársak mondták a gyanútlan lánynak: „ilyet nem szabad csinálni". Talán mindenkinek az az első kérdése: hogyhogy nem tudott erről az anya? 

A Győri Ítélőtábla tájékoztatásából úgy tudjuk, a férfi kapcsolata hamar megszakadt élettársával, aki elköltözött tőle, gyermekeit azonban még a gyanún felül álló, mindenki mással normálisan viselkedő férfi gondozásában hagyta. 

Úgy tudjuk: a lányon észrevették az iskolában is, hogy zárkózott, s hogy nem szeret hazamenni. De nem értesítették a gyermekvédelmi szakembereket – persze tudjuk jól, hogy utólag okos az ember. Mégis, ez a szomorú eset legyen rá a példa: soha nem késő szólni, ha ilyen jeleket tapasztalunk. 

„A sértettől elvették a gyerekkorát, érzelmi, erkölcsi fejlődésére súlyos traumatikus hatást gyakorolt" a bűncselekmény – vélte a szakértő. Amikor a gyámügy megjelent, a lány már 4 éve külön lakott nevelőapjától, a szakembereknek viszont elmesélte, ami miatt valamikor lakatot tett a szívére. Nevelőapja is zsarolta: el kell költözniük, ha beszél ezekről a dolgokról. 

A hatóság feljelentette a férfit, aki az elsőfokú eljárás során megbánást tanúsított és beismerte tettét. Akkor 14 évet kapott, de fellebbezett. Győrben szerdán jogerősen 11 évre enyhítették a büntetést. 

Megbánása azonban most kevesebbet nyomhatott a latba, mivel az utolsó szó jogán – mint nem hivatalos forrásból megtudtuk – tagadni kezdte a történteket. Mentségére az szólhat, hogy a szakértő szerint éretlen, infantilis karakter, fokozott szeretetigénnyel. Dr. Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője úgy tájékoztatott: a bíróság mérlegelte, hogy kirívóan hosszú időn keresztül tartott a cselekmény, ami a gyermek egész életére kihat, s ennek társadalmi veszélyessége hosszú büntetést kíván. Azonban a vádlott javára értékelt enyhítő körülmények és a büntetési célok nem indokolják az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés időtartamát.

Idén egyébként a régióhoz tartozó törvényszékekről a Győri Ítélőtáblára eddig 17 szexuális tárgyú büntetőügy érkezett – közölte a szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715031308
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715031308
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715031308
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715031308
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?