Aktuális

Megölte a feleségét és három gyerekét, hogy ne derüljön ki a titka

Bors

Létrehozva: 2017.12.21.

Búcsúlevelet hagyott hátra Alan Hawe, amelyben leírta az okait, miért végzett feleségével, három gyerekével, majd magával is. A halálukkal foglalkozó vizsgálatnál ezt mégsem használták fel, pedig az tartalmazza a titkos szégyenét, amiért megölte őket és magát is.

A tanárként dolgozó Hawe kézzel írt, háromoldalas levelében leírta, miért ölte meg 39 éves feleségét, Clodagh Hawe-t és fiait, a 14 éves Liamet, a 11 éves Niallt és a 6 éves Ryant 2016 augusztusában. A gyilkosságokat saját kezével, két késel és egy fejszével hajtotta végre, majd magával is végzett, erre jutott a vizsgálathoz felkért esküdtszék, amelynek vezetője remegő hangon tudta csak ezt felolvasni.

A feleség édesanyja, Mary Coll és nővére, Jacqueline Connolly egy közleményt adtak ki. Ebben azt írták: a vizsgálat nem foglalkozott azzal, hogy Alan Hawe miért követte el ezt a gonoszságot, de a tanácsadója azt mondta, aggódott „a közösség pilléreként” betöltött szerepéért és a házassága felbomlásáért. A férfi tanácsadója és pszichoterapeutája, David McConnell arról beszélt, hogy Hawe azt szerette volna elérni, ha házassága olyan lesz újra, mint egyszer volt. Sokat stresszelt és félt attól az apa, hogy szégyenbe kerül és a közösség nem látja őt és családját tökéletesnek.

McConnell azt mondta: „Nehézségei voltak, azt mondta nekem, »az emberek azt gondolják, a közösség pillére vagyok… ó, ha tudnák!« Sírt, miközben mondta.” A terapeuta arról is beszélt, hogy Hawe – aki 10 héten keresztül heti egyszer járt nála – szavaiból nem gondolta úgy, bármi kárt tenne magában vagy a családtagjaiban.

Hawe háziorvosa is arról beszélt, hogy nem volt jele a szörnyűségeknek. Őt egy, a lábán levő fertőzés miatt kereste fel a férfi, aki arról is beszélt neki, hogy torok szárazságban, szájfekélyben és álmatlanságban szenved, amiken szeretne túl lenni addig, míg el nem mennek Olaszországba nyaralni. Azt is elárulta a háziorvosnak, hogy nagyon stresszesnek érzi az életét és úgy érti kirekesztődik egy kollégájával való konfliktusa miatt, és emiatt álmatlanok az éjszakái.

Harry Kennedy professzor viszont – aki egyébként sosem találkozott Hawe-val, csak a búcsúlevelét és a szemtanúk állításait vizsgálta – azt mondta, hogy az apa legalább 10 éve szenvedett szorongással és szomatikus aggodalmakkal terhelt depressziós betegségben, amely a gyilkosság előtt már súlyos depressziós időszakokat okozott pszihotikus tünetekkel. Szerinte Hawe-nak téveszmés képzetei is voltak: „hit abban, hogy valamilyen katasztrófa, valamilyen szörnyű esemény vár rá, amiből nincs kiút”. De azt is hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk korlátozzák a véleményének a hitelességét – idézte a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715066714
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715066714
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715066714
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715066714
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715066714
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?