Aktuális

Zsebtolvaj dolgozik a Nagycirkuszban - videó

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.11.20.

A nézőket igyekszik megszabadítani minél több értékétől egy zsebtolvaj a Fővárosi Nagycirkuszban. Lengyelországból érkezett, és nem válogatós: jöhet pénztárca, mobil vagy óra, és ha van nyakkendő vagy szemüveg, akkor az is. Becsületére legyen mondva, hogy utána mindent visszaad. Rafal Walusz bűvész, és Rodolfo híres zsebtolvajos számával is szórakoztatja a nézőket a cirkusz porondján. 

– Tizenhat éves koromban, 2006-ban láttam ilyen mutatványt, és elhatároztam, hogy ezt én is megtanulom –– mesélte a Borsnak Rafal, aki korábban akrobata volt. – Amikor Lengyelországban befejeztem az artistaképző iskolát, bűvészként kezdtem, és csak három év gyakorlás után álltam ki a „zsebes” számommal. Ezt bárki megtanulhatja, de kell egy kis ráérzés az emberek kezelésére. Eleinte az okozott nehézséget, hogy a produkció alatt „fogdosnom” kell a nézőket, és nagyon sok gyakorlásra volt szükségem, hogy ezt megszokjam.

A bűvésznek nem volt mestere, de igyekezett élőben megnézni a mutatvány legnagyobb alakjait, akik ugyanakkor nagyon kevesen vannak, és az volt a vágya, hogy velük egy sorban emlegessék.

– Ismerem a fogásokat, ahogy a zsebesek a hétköznapi életben lopnak, de soha nem jutott eszembe, hogy az utcán, a tömegben is kipróbáljam magam. Természetesen, ha engem akarnának meglopni, azt észrevenném. Van erre egy  „radarom”. Egyszer egy klubban láttam, hogy valaki hogyan cseni el egy lánynak a telefonját, és visszaloptam tőle. Tartottam tőle, hogy kint megvár és megver, de megúsztam. Nem vette észre. Amikor visszaadtam a lánynak, nagyon meglepődött, ő sem vett észre semmit. Egyébként társaságban nagyon szórakoztatónak tartják, ha produkálom magam, de nem ezzel szoktam csajozni – nevetett Rafal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196774_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094309
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094309
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094309
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet