Aktuális

Nem az volt a meggyilkolt vendég legnagyobb bűne, hogy az asztalnál drogozott

Bors

Létrehozva: 2017.11.29.

<p>Elképesztő indokkal végzett vacsoravendégével egy asszony.</p>

Vérontás lett egy baráti hálaadás-napi vacsora vége a minap Minneapolisban: a 47 éves Anenia Marie Hare ugyanis hirtelen haragra gerjedt, amint vendége, a 69 éves Edward Caliph a vacsora előtt úgy döntött, szív egy kis crack-et. Hare később a hatóságoknak arról beszélt: nem csak az dühítette fel, hogy a férfi az ő engedélye nélkül akart a lakásában drogozni, de az is, hogy meg sem kínálta a kábítószerrel.

Hare ekkor magához ragadott egy konyhakést, és azt mondta: vendége nem hagyhatja el a lakást. A férfi megijedt, segítségért kiáltott, majd egy porszívóval kitörte az egyik ablakot, hogy ott meneküljön ki. A páros később verekedni kezdett, majd a földön kötöttek ki. Hare ekkor mártotta bele vacsoravendégébe a pengét.

Az asszony állította: nem akarta megölni a férfit, csak rá akart ijeszteni...

Hare - amikor észrevette, hogy Caliph nem mozdul többé - tárcsázta a segélyhívót, a kiérkező mentősök azonban már nem tudták megmenteni az áldozat életét - írja a New York Daily News.

Anenia Marie Hare ellen vádat emeltek, valamint 500 ezer dolláros óvadékot szabtak ki rá. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek