Aktuális

Átlag alatti a magyar diákok problémamegoldó készsége

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.11.21.

A kollaboratív problémamegoldó készségeket most vizsgálták először, a felmérésben 32 OECD-tagállam és 20 partnerország több mint 125 ezer 15 éves diákja vett részt.

Átlag alatti a magyar diákok teljesítménye az úgynevezett együttműködő problémamegoldás terén - derül ki az iskolások képességeit összegző nemzetközi program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelynek kedden tette közzé újabb kötetét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

A világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet honlapján elérhető jelentés szerint a legmagasabb pontszámot Szingapúr (561) érte el, amelyet Japán (552) és Hongkong (541) követ, de az élbolyban van Dél-Korea, Kanada, Észtország és Finnország is. A lista végén Tunézia (382), Brazília (412) és Montenegró (416) áll.

Az OECD-átlag kereken 500 pont; a magyar diákok 472 pontot értek el.

Ez azt jelenti, hogy a vizsgált térségbeli országok közül Csehország, Észtország, Horvátország és Szlovénia megelőzte Magyarországot, amely Bulgáriánál, Litvániánál és Szlovákiánál teljesített jobban.

Az adatok azt mutatják, hogy például az ausztrál, japán, dél-koreai és amerikai diákok sokkal jobban teljesítenek az együttműködő problémamegoldás terén, mint ahogy az a természettudományos tantárgyak, a szövegértés és a matematika terén elért pontszámaik alapján várható lenne, Magyarországon azonban épp ellenkező a helyzet.

Az OECD-országokban a diákok 7,9 százaléka nyújtott csúcsteljesítményt, a leggyengébben teljesítők aránya pedig 5,7 százalék volt. Magyarország esetében ez a két szám 3,3 százalék, illetve 8,7 százalék.

A lányok mindenhol sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, az OECD-átlagot tekintve 29 ponttal többet értek el a fiúknál. A legnagyobb különbségek Ausztráliában, Finnországban, Lettországban, Új-Zélandon és Svédországban voltak megfigyelhetőek, a legkisebbek pedig Kolumbiában, Costa Ricában és Peruban. Az eredmény ellentétben áll az egyéni problémamegoldást vizsgáló 2012-es PISA-felméréssel, amelyben általában a fiúk nyújtottak jobb teljesítményt.

Az elért teljesítmény Magyarországon kimagaslóan erős összefüggést mutatott a diákok és az iskolák társadalmi-gazdasági helyzetével. Kiderült, hogy az iskolák között meglehetősen nagyok a különbségek, az egyes oktatási intézményeken belül azonban már kiegyensúlyozottabb a helyzet.

A párizsi székhelyű szervezet tagországaiban a bevándorló hátterű tanulók átlagosan 36 ponttal rosszabbul tejesítettek, mint a többiek.

A dokumentumban kiemelték: a legjobb tanár-diák viszonyról Japánban, Dél-Koreában, Costa Ricában és Mexikóban számoltak be, a legrosszabbról pedig Csehországban, Észtországban, Magyarországon, Lettországban és Hollandiában. Utóbbi öt országban a tanulók közül sokan úgy látják, hogy nem kapnak elegendő támogatást a tanáraiktól, akik gyakran tisztességtelenül járnak el velük szemben.
    
A PISA-vizsgálat az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715048110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715048110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715048110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715048110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?