Aktuális

Bőrdzsekis angol szurkálhatta meg a Jászai Mari téri hajléktalant

M. S.

Létrehozva: 2017.10.16.

<p>Egy jól öltözött, angolul beszélő férfi szúrt meg egy hajléktalant a Jászai Mari téren. A rendőrök azóta sem találják, könnyen lehet, hogy már elhagyta az országot.</p>

Labilis személyiség, vagy csak megijedt, és egy rossz döntést hozott? A furcsa eset főszereplője egy jól szituált, angolul beszélő idős férfi és néhány budapesti hajléktalan, akik csak a szokásos törzshelyükön, a Jászai Mari tér egyik parkjában bandáztak.

N. Pétert a mellkasán érte a szúrás, az angol talán azt hihette, hogy a hajléktalanok ki akarják fosztani, ekkor döfött a nála lévő ollóval. A hajléktalanok az RTL Klubnak azt mondták, hogy a férfi előtte egy konzervet bontott az ollóval, majd a szúrás után még a többieket is megfenyegette. Az ollós támadóról egy biztonsági kamera felvételt készített, ezt a rendőrség hozta nyilvánosságra.

A Bors az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, arról érdeklődtünk: felmerült-e olyan adat, amely alátámasztaná, hogy a férfi külföldi lehet, illetve tervezik-e nemzetközi körözés kiadását. Válaszukban közölték: a férfit egyelőre nem fogták el, a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. To­vábbi kérdéseinkre a nyomozás érdekében nem áll módjukban válaszolni.

Az ollós férfi 50-60 év körüli, körülbelül 180 centiméter ma­gas, őszes, rövid hajú és körszakállas. Az elkövetéskor barna bőrdzsekit, vajszínű felsőt, kék farmernadrágot és fekete cipőt viselt.

Többször is így támadtak

2016 júliusában ollóval szúrta fejbe 12 éves bátyját egy szigetszentmiklósi fiú. A két gyerek összeveszett valamin, és a kisebbik így döntötte el a vitát. Mentőhelikopter vitte kórházba a sérültet.

2015 júniusában pedig ollóval halálra szurkálta a feleségét egy férfi Szentkirályon. A nő percek alatt elvérzett. Mielőtt combon szúrta, még meg is verte. A rendőrök a férfit elfogták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070620
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070620
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070620
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?