Aktuális

Öttagú banda erőszakolta meg a szűz tinilányt az eldurvult házibuliban

Bors

Létrehozva: 2017.09.21.

Öt 18 és 20 év közötti fiatal férfit tartanak előzetes letartóztatásban, miután a gyanú szerint szexre kényszerítettek egy 16 éves szűz lányt egy kelet-magyarországi házibuliban pár héttel ezelőtt – értesült a Bors. A nyomozást folytató rendőrség lapunk kérdésére annyit árult el, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt folyik a vizsgálat.

Szexdroggal bódítanak

Ugyan a rendőrség szerint kábítószer használata nem merült fel az ügyben, azt tudni kell, hogy a Ginát előszeretettel használják szexdrognak, mivel kis mennyiséggel el lehet vele kábítani valakit. Az áldozat rendszerint nem emlékszik a szexuális együttlétre, ráadásul a szer gyorsan kiürül a szervezetből, már egy nappal a használat után nehéz kimutatni.

– A büntetőeljárásnak öt gyanúsítottja van, a rendőrség valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, amit a bíróság mind az gyanúsítottnál elrendelt. A rendőrség az eljárás során a tényállás pontos tisztázása mellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a sértettet kímélje, ezért a büntetőeljárásról további infor­mációkat nem hoz nyilvánosságra – állt a rendőrök válaszában.

Az illetékes ügyészség annyit közölt, az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert fennáll a veszély, hogy a gyanúsítottak megszöknek, illetve hogy befolyásolják a tanúkat. Ha beigazolódik a gyanú, az el­követők akár nyolc év börtönt kaphatnak.

Lapunk információ szerint a 16 éves Anna barátaival ment házibuliba, ahol Gina nevű ran­di­droggal, más néven szex­drog­gal elkábították. A magatehetet­len lányt ezután mind az öten meg­erőszakolták. Bizarr, de An­na a házibuliból saját lábán ment haza, másnap reggel úgy emlékezett, kifejezetten jól szórakozott. Délután látogatta meg egy barátnője, aki többekkel együtt tudomást szerzett az erőszakról, ugyanis az egyik gyanúsított telefonjával fényképet készített a bűncselekményről, amiket továbbított az ismerősének.

A 16 éves fiatal egy jónevű kelet-magyarországi középiskola tanulója, őt és családját is nagyon megviselték a történtek. Úgy tudjuk, a család azt tervezi, hogy a trauma miatt elköltöznek a településről.

Beszólástól az erőszakig

Minden olyan szexuális tevékenység zaklatásnak, illetve erőszaknak számít, amit valaki nem akar. Zaklatásnak minősül ha valakinek szexuális tartalmú megjegyzést tesznek és beszólnak. Ide tartozik, ha valakinek pornográf képeket küldenek, ha valakiről lerántják a ruhát, illetve ha valaki hatalmával visszaélve vesz rá valakit a szexre. A nem kívánt érintés és csók már erőszaknak számít. Ha valakit akarata ellenére rávesznek az együttlétre vagy ha az áldozat drog, alkohol, gyógyszer befolyásoltsága alatt nem képes kifejezni az akaratát, azok a szexuális erőszak súlyosabb esetei.

(A sértett megkímélése miatt sem a bűncselekmény pon­tos helyszínét, sem az ügyben illetékes hatóságok konkrét ne­veit nem közöljük. A lány sem az igazi nevén szerepel cikkünkben – a szerk.)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák