Aktuális

Az 50 felettiek nem használnak óvszert, és ez nagy gond Európában

Bors

Létrehozva: 2017.09.27.

Meglepő adat került nyilvánosságra: minden hatodik HIV-fertőzött 50 év feletti, mindenekelőtt heteroszexuális nők és férfiak. Ráadásul az újonnan diagnosztizált megbetegedések felénél kiderül, hogy a vírus már jó ideje fertőz a szervezetükben (ez utóbbi nem csak az idősekre, hanem a fiatalokra is vonatkozik).

A Lanchet nevű szaklap ráadásul arra is rávilágít, hogy biztonságos szexről szóló kampányok ellenére, az új megbetegedések száma nem is csökken. A tanulmányban arról írnak, hogy az idősebb férfiak – főként a heteroszexuálisak – kevésbé számolnak az AIDS-re, mint a fiatalok. Egy másik tanulmány szerint ez azért is van így, mert az 50 felettieknél már elvesztette a jelentőségét a fogamzásgátlás, és egyébként is kevesebbet tudnak a nemi betegségekről – írja a Zeit.de.

Sokaknál akkor diagnosztizálják a betegséget, mikor már régóta szenvednek benne. Ami nem csak azért gond, mert másokat is megfertőzhettek időközben, hanem mert ekkor már jó eséllyel kárt is okozott az immunrendszerükben. És minél később fedezik fel valakinél a betegséget, annál kisebb az esélye, hogy hatásosak lesznek azok a modern terápiák, amelyek a kórokozó terjeszkedését visszavetik, az immunrendszer gyengülését pedig késleltetik.

A Lancetben megjelent cikk mögött egy olyan kutatás áll, amely az EU-s országokat (kiegészülve Norvégiával, Izlanddal és Lichtensteinnel) vizsgálta. 2004 és 2015 között a 16-49-es korosztályban 312 ezer új megbetegedést regisztráltak, az 50 felettieknél pedig 54 ezret. Noha ebből látszik, hogy a fiatalabbak körében sokkal több a megbetegedés, de közöttük nem növekszik ez a száma – noha nem is csökken –, míg az idősebbeknél évente 2 százalékkal többet mértek. A vizsgált országok közül 12 országban emelkedett a megbetegedések száma az 50 felettiek körében.

Egy 2012-es tanulmány szerint az 50-90 közötti férfiak között az elmúlt 10 évben megduplázódott a a nemi betegségek száma.

Egy amerikai tanulmány pedig arra jutott, hogy a 45 feletti egyedülálló férfiak közül csak minden tizedik használ rendszeresen óvszert, míg a nők közül minden harmadik. A fiataloknál hatszor kisebb az esélye, hogy védekezés nélkül szexeljen.

Az idősebb HIV-fertőzöttek körében a diagnózis felállításakor kevesebb a CD4-pozitív T-limfociták száma. Ez a sejt nagyon fontos az immunrendszer működésében és egyben a fő célpontja a HIV-vírusnak, és ez mutatja azt is, hogy már előrehaladott állapotban van a betrgség, mikor diagnosztizálják.

A Zeit cikke még arról is beszámol, hogy az olyan férfiaknál, akik Viagrát vagy más ahhoz hasonló gyógyszert szednek,  azoknál háromszor gyakoribb a nemi betegség, mint az olyanoknál, akik nem szednek ilyesféle gyógyszert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020813
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?