Aktuális

6 milliárdos veterán autócsodák a Ringen

csb

Létrehozva: 2017.09.27.

Noha már a Hungaroring is retrónak számít – hiszen a mogyoródi Forma–1-es pálya 1986-ban debütált –, a Hungaroring Classic autóinak fénykorában még ötlet szintjén sem létezett az aszfaltcsík. Kelet-Közép Európában ugyanis először rendeznek ilyen nívós versenyt a veterán autóknak, ahol a hétvégi futamokon hét kategóriában, 22 márka, 150-nél is több sportkocsija áll majd rajthoz. A szervezők azonban abban bíznak, nemcsak a pályára sikerül odavarázsolni az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek hangulatát, hanem a nézőtérre is, a látogatóktól ugyanis azt kérik, öltözzenek korhű ruhába, és viseljenek kalapot.

A legértékesebb: Ferrari 250 GT Breadvan (20 millió euró/6,2 milliárd Ft)

A legendás versenyautó arról híres, hogy John Volpi gróf a Scuderia Serenissima versenyző-tulajdonosa azzal bízta meg Giotto Bizzarrini mérnököt, tervezzen egy olyan autót, amely képes legyőzni a Ferrari 250 GTO-kat. Enzo Ferrari ugyanis nem volt hajlandó eladni a grófnak egyetlen GTO-t sem. Ez lett a formája miatt a franciák által csak La Camionnette-nek (kis teherautó), angolul Breadvan-nek nevezett kocsi, amely aztán 1962-ben, a 24 órás Le Mans-i futamon le is hagyta a Ferrari GTO-kat. Utolsó szezonját 1965-ben futotta, ám azóta állandó indulója a veterán viadaloknak.

A legöregebb:Maserati (50-es évek)

A mezőnyben az ötvenes években készült olasz márka a rangidős, amely már muzeális értékkel bír. Nem véletlen, hogy a versenyszabályokban külön kitérnek a fair playre, hiszen ha ezek a kocsik koccannak, nagyon nehéz pótolni az alkatrészeket. Amúgy a mezőny résztvevőinek értéke igen eltérő: 20 ezer eurótól (6 millió Ft) egészen 20 millióig (6,2 milliárd).

A leggyorsabb: Porsche 962

A Hungaroring karakterisztikája miatt itt ugyan csak 200–250 km/órával fognak száguldani ezek a kocsik, Le Mans-ban például tövig nyomhatják a gázpedált, ami bizony 340 km/órát is jelenthet. Ez pedig manapság még egy Forma–1-es versenyautónak is becsületére válik.

A legeredményesebb magyar pilóta:ifj. Tóth János

A hétszeres abszolút ralibajnok csupán előfutó lesz a rendezvényen, méghozzá egy veterán Peugeot 404-essel. Tavaly egyszer már versenyzett is a 80 lóerős, négysebességes szépséggel.

A leghíresebb pilóta:Emanuele Pirro

Az 55 éves olasz pilóta 1989–91-ig 37 Forma–1-es futamon állt rajthoz, a Le Mans-i 24 órás versenyen pedig ötször is győzni tudott. Mogyoródon egy Lola T 290-esben láthatjuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet