Aktuális

Sosem dolgozzák fel a traumát a felgyújtott család túlélő gyermekei

M. S.

Létrehozva: 2017.07.19.

Nagymamájuk neveli fel azokat a gyerekeket, akiket kegyetlen rokonuk tett árvává a Borsod megyei Mezőcsáton. Az édesapjuk és a testvérük halálát okozó B. Csaba mindent bevallott a kihallgatásán.

Szerdán helyezik előzetes letartóztatásba a Miskolci Törvényszéken B. Csabát, aki a vele egy házban lakó családra gyújtotta a fedelet hétfő hajnalban. A tűzben a 33 éves H. Róbert és másfél esztendős kislánya, Jázminka lelte halálát, a férfi két nagyobbik gyereke – a 14 éves Éva és a 12 esztendős Robi – meg tudott menekülni a lángoló pokolból.

– A gyanúsított férfi részletes beismerő vallomást tett – közölte a Borssal Dobi Ta­más, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A tűz ke­letkezésének pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgáljuk.

A Bors információi szerint a helyszínről elmenekülő B. Csabát az égő háztól nem messze, még Mezőcsát belterületén fogták el. Az utcán bandukolt, amikor lecsaptak rá a rendőrök. Úgy tudjuk, a férfi részegen követte el a rémtettet. Mint megírtuk: megvárta, míg a rokonai elalszanak, ak­kor gyújtotta rájuk a há­zat. A Ri­post értesülései szerint B. Csaba és H. Róbert kö­zött a ház bérleti díja miatt alakult ki vita.

Arról is beszámoltunk, hogy a gyerekek édesanyja másfél évvel ezelőtt, Jázminka születésekor meghalt, így a tüzet túlélő Éva és Robi teljesen árva maradt. A tiniket a nagymamájuk neveli fel. Csehák Hajnalka pszichológus a Borsnak azt mondta: valószínűleg sosem fogják tudni feldolgozni a traumát.

– Akármennyire jó emberek az őket magukhoz fogadó rokonok, ezeknek a gyerekeknek hosszú időre elveszett a biztonságérzetük. Elvesztették a családjukat, ráadásul egy rokon tört az életükre. Mindenképp ajánlott pszichológus segítségét kérni, de kétséges, hogy teljesen rendbe jöhet a lelkük – magyarázta a szakember.

B. Csabát emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, ám a tett jogi megítélése a későbbiekben súlyosbodhat. A férfi akár életfogytiglanit is kaphat kegyetlen cselekményéért.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek