Aktuális

Provokálja az áldozatot a lúgos doktor apja

M. S.

Létrehozva: 2017.06.17.

Körömszakadtáig harcol családja a lúgos doktorként elhíresült dr. Bene Krisztiánért. A fér­fi apja blogot vezet, a benekrisztian.blog.hu oldalon több bejegyzésében hangoztatja fia ártatlanságát, és a kommunista idők koncepciós eljárásaihoz vagy téves ítéletekkel végződő büntetőperekhez – móri ügy, Balla Irma meggyilkolása – ha­son­lítja az esetet. Bene apja attól sem riad vissza, hogy többször megszólítsa az áldozatot, Renner Erikát, nemegyszer szinte provokálja az örök életére megnyomorított asszonyt.

„Ha Renner Erikát most is védeniük kell a rendőröknek, mit keres a fiam a börtönben? Erika, nem mondanád el végre, valójában kitől félsz, ki tette ezt veled?” – áll az egyik bejegyzésben. – Tudok a blog létezéséről, nem olvasom, de az ismerőseim mindig jelzik, hogy éppen milyen hazugság, csúsztatás jelenik meg rajta – mondta megke­resésünkre Renner Erika. – A vé­­delem eddig is mocskos módszereket alkalmazott, ez a blog sem különb. Tele van áldozathibáztató megnyilvánulásokkal, és sok embert félrevezet. A Bene család ismerősi köréből gyakran kapok zaklató, vádló üzeneteket. Ezeket mindig megmutatom az ügyvédemnek. De egyelőre nem tudunk ezzel a problémával foglalkozni, fel kell készülnöm a következő tárgyalásokra. Ha a bíróság így látja jónak, vállalom a szembesítést Bene Krisztiánnal, bár lelkileg ez egy nagyon nehéz feladat lesz. A pszichológusom is segít felkészülni ezekre a pillanatokra – tette hozzá Erika.

A Kúria által elrendelt megismételt eljárás feltehetően tél elejére zárulhat ítélettel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat