Aktuális

Prosztataszűrésen sem lehet egyedül Trump

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.06.06.

Amerikai elnöknek lenni veszélyes állás. Az Egyesült Államok első számú vezetőjét a titkosszolgálaton belül működő elnökvédelmi részleg (PPD) óvja – nem is akárhogy.

A vécére is...

Az amerikai elnök szó szerint sehova sem mehet egyedül. Joseph Petro ügynök például még Ronald Reagan prosztatavizsgálatánál is jelen volt. Bill Clinton mellett az ügynököknek rendszeresen kellett lovagolni és kocogni is.

Kamerák előtt

A John Fitzgerald Kennedy ellen 1963-ban elkövetett merényletet megörökítő felvétel óta lett szokás, hogy az elnököt mindig filmezik, videózzák. Ennek is köszönhető, hogy azonosítani tudták azt is, aki nemrég kővel dobta meg Donald Trumpot.

Pizza máshova

Az elnök szinte minden falatját ellenőrzik, és az összes szakácsát is megfigyelik. Pizzát bármikor rendelhet, csak nem a Fehér Házba, hanem valamelyik közeli címre. Így nem derül ki, valójában kinek lesz, s nem tudják megmérgezni.

Liftszerelő

Ha megszáll valahol, nemcsak a teljes épületet és személyzetet vizsgálják át, még saját liftszerelőt is bevetnek. Lefoglalják az elnöki lakosztály alatt és felett lévő teljes szintet is. Míg az elnök a hotelben tartózkodik, büntetett előéletűek nem mehetnek be. 

Spéci limuzin

Az elnöki limuzin golyóálló, a kerekei defektbiztosak. A járműveket nem így vásárolják: sima autókból alakítják át a titkosszolgálat műhelyében.

Vér

Az ügynököknél, az elnöki limuzinban mindig van nagyjából egy liter (2 pint) vér az elnök vércsoportjából. Ez mentette meg Ronald Reagan életét 1981-ben, amikor egy merénylő rálőtt. 

Nálunk a TEK

A magyar miniszterelnökre a Terrorelhárítási Központ vigyáz. Védi az életét, testi épségét, tartózkodási helyét, közlekedési útvonalát, a részvételével lebonyolított hivatalos programok helyszínét. De a TEK a felelős azért is, ha a közszereplések során szükség volna a kormányfő egészségügyi ellátására.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994114
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994114
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994114
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994114
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika