Aktuális

Nagy Feró: Megtisztelő, hogy Bokros Lajos Beatricét énekelt

BLN

Létrehozva: 2017.06.13.

Lakossági fórumnak indult, de spontán kerti parti lett Bokros Lajos vasárnapjának a vége Szentmártonkátán. A mindig decens volt pénzügyminiszter a Civil Ellenállók rendezvényén fakadt dalra, amit a szemfüles résztvevők rögzítettek is. Mondani sem kell, hatalmas siker lett a videóból. 

Közzétette: Szélig Orsolya – 2017. június 11.

– Mindketten mondtunk be­szédet, aztán a szervezők meghívták a társaságot egy kis disznótorosra, ahol én is mikrofont ragadtam, és enyhén kappanhangomon elkezdtem a magyar nótákat, majd Bokros is fogott egy mikrofont, teljesen magától – avatja be a Borsot Ujhelyi Sándor, az egyik résztvevő. Szólt a Nád a házam teteje, A szegedi csikós, leginkább talán a Már minálunk, babámnál érezte elemében magát Bokros, de élvezettel fújta a Beatrice klasszikusát, a Nyolc óra munkát is. Vajon Nagy Feró mit szólt hozzá, hogy a „rettegett” exminiszter az ő dalára mulat?

– A felvételt sajnos nem láttam, de nagyon megtisztelő. Ez is azt igazolja, nem vagyok én se jobb-, se baloldali, egyszerűen zenész vagyok, itt középen, akinek a dalait mindkét oldalon egyaránt éneklik. Ennek csak örülni tudok – mondja Feró.

A mulatozás közben egyébként egy csepp ital sem fogyott, mivel többen – Bokros Lajos is – autóval voltak. 

Nótáskedvű honatyáink

Orbán Viktor miniszterelnök idén májusban Varga Mihály pénzügyminiszterrel is dalra fakadt Pekingben, utóbbi nem igazán ismerte A szegedi csikós szövegét, de tisztességgel próbálkozott. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 2014 decemberében egy bulit vezényelt le lemezlovasként a Design Terminálban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999210
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999210
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya