Aktuális

Ketten, kegyetlenül erőszakolták meg a fiatalembert

Bors

Létrehozva: 2017.06.23.

Fiús bulinak indult az az este, ami után a 22 éves Sam Thompson véget akart vetni az életének. Szerencsétlen fiatalt két férfi erőszakolta meg brutálisan, miután 2016 szeptemberében idegenekkel kezdett el sörözni. Thomsont hosszú órákon át bántalmazták szexuálisan, amelyet nem is tudott feldolgozni, barátnőjével is szakított inkább. 

“A férfiak közti nemi erőszak még mindig tabunak számít” - mondta az áldozat, aki azt is hozzátette, mocskosnak érezte magát a történtek után és szégyenkezett, mintha az ő hibája lett volna. “Sosem gondoltam, hogy ez a fajta erőszak valaha is megtörténhet velem. Soha, egy percre sem.”

Thompson szörnyű estén a barátokkal folytatott vodkázás közben elvesztette a társaságát két helyszín között, ráadásul a telefonját is elhagyta. Ezóután fogadta el egy fiúcsoport invitálását egy újabb italra és némi beszélgetésre egy klub előtt.

“Hajnali három óra volt, és mindenki az utcán várta a taxiját, miután bezárt a szórakozóhely. Egy pasas odajött, és megkérdezte, hogy csatlakozom-e hozzájuk, és ez akkor abban a helyzetben jó ötletnek tűnt. Számtalanszor csináltam már ilyet, a legtöbb barátommal így ismerkedtem meg.”

Thompson ezt követően egy hotelszobában találta magát, ahonnan a társaság elillant, egyedül hagyták őt két férfival. Az ismeretlenek újabb italt adtak neki, ezután gyakorlatilag nekiestek. “Emlékszem, hogy levették rólam a farmert. A két ember egymást váltva erőszakolt meg, órákon át tartott a dolog. Thompson ezután belső sérülésekkel és zúzódásokkal indult haza.

Miután hazament, elmesélte mi történt el akart menni tusolni, de barátnője nem engedte, mert akkor eltűnhettek volna a nyomok. A rendőrségen feljelentést tett, majd a kórházi kezelés után visszaköltözött szüleihez. Ezt követően hosszú hónapokig gyógyszereken élt, a házat sem hagyta el és órákig tusolt minden nap. Miután kicsit sikerült összeszednie magát, egy jótékonysági szervezethez szegődött, ahol a nemi erőszak férfi áldozatainak segítenek. Thompson most és DJ-ként dolgozik. 

A tettesekről nincs hír.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067611
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067611
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067611
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?