Aktuális

15 év megtévesztésért 15 év börtönt kaphat Bróker Marcsika

Bors

Létrehozva: 2017.06.26.

Forrás: MTI

Rengeteg részletet megtudott a karcagi Kun-Mediátor Kft. ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak, azaz Bróker Marcsinak az ügyében a Portfolio a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségtől. 

Eszerint az ügynek 768 sértettje van, volt, akitől 1 milliárd forintot tudott kicsikarni a karcagi nő, aki az ügy kirobbanása után egy ideig Belize-ben bújt meg.

Kapcsolata az ügyfelekkel bizalmi alapú volt „ jó személyes kapcsolatot ápolt, és a sikeres tevékenység látszatát jó ideig fenn tudta tartani”. Az elvileg utazási iroda tiltott betétgyűjtési tevékenységet folytatott és sokáig sikerült is megtéveszteni ügyfeleit, pedig átlagosan havi 1-1,75 százalékos hozamot ígét, bár volt, akinek év 22 százalékot is. Pedig egy olyan megadott összeg sem volt, amit valóban befektetett volna Marcsika.

A Kun-Mediátor alapításával szinte egy időben elkezdődött a tiltott cselekmények is, szóval lehet, épp ezért hozták létre a céget.

A főügyészség azonban azt nem árulta el a lapnak az eljárás érdekeire hivatkozva, hogy  a nyomozás során tett-e vallomást Dobrai Sándorné, illetve elismerte-e a bűncselekmény elkövetését.

Bróker Marcsi egészen 2015-ig nem került a hatóságok látókörébe, a befizetéseket ugyanis valutaváltásként tüntette fel. Mikor végül elfogták Belize-ben, 190 millió forintnyi készpénzt, ingatlant és vagyontárgyat foglaltak le tőle. Az összesen 10 milliárd forintos kárból 4 milliárd térült meg, de azt nem tudni, ebből mennyi jut el a károsultakig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715048411
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715048411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715048411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715048411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?