Aktuális

Azt hitte, meggyilkolta magyar barátnőjét, Elvirát – bebetonozta

Bors

Létrehozva: 2017.05.04.

<p>Egészen különleges bűnesetben hozott ítéletet a leobeni (Ausztria) bíróság. A Kronen Zeitung számol be a bizarr esetről, amelynek a középpontjában egy 40 éves drogos férfi és annak magyar barátnője áll.</p>

Az ügy úgy kezdődött, hogy a felső-stájerorországi férfi tavaly decemberben felhívta a rendőrséget, hogy napok óta bezárva tartják egy műhelyben. A nyomozás tavaszra kiderítette, hogy ez mese volt, a férfi csak alibit akart magának arra az időszakra szerezni. Ugyanis a házában, a pincébe vezető lépcső alatt egy női holttestet találtak bebetonozva – mint kiderült, ő volt az illető magyar hölgyismerőse, B. Elvira. Az igazi meglepetés a tetem boncolása után következett: kiderült, hogy a nő szervezetében ugyan találtak nyugtatók nyomait, de egyértelműen természetesen halállal halt meg. 

A csütörtöki tárgyaláson a férfinak kegyeletsértésért, a hatóságok félrevezetése és tárgyi bizonyítékok meghamisításának kísérlete miatt kellett felelnie. Mint a bíró kérdésére adott válaszaiból kiderült, a nő holttestére az ágyában talált rá, s mivel be volt lőve, nem emlékezett semmire, azt hitte, drogmámorában ő ölte meg. Pánikba esve először egy láncfűrésszel próbálta a tetemet feldarabolni, de miután ez nem sikerült, inkább bebetonozta, majd – félelmében – kitalálta a saját elrablásáról szóló mesét.

A tárgylás mindössze tíz percig (!!!) tartott, s máris megszületett az ítélet – tíz hónap börtön, felfüggesztve. A vádlott azonnal elfogadta az ítélet,  ami azonban még nem jogerős – írta az osztrák lap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?