Aktuális

Videóval biztatnak elfogadásra a bátor lányok

Fr. Zsófia

Létrehozva: 2017.04.11.

Saját YouTube-csatornán biztatja az embereket két lány, hogy fogadják el önmagukat. Pupák Réka és Pető Zsófia úgynevezett neurofibromatózisban szenvednek, ami miatt több csomó, kitüremkedés is található a testükön, Rékának az arcán, Zsófinak pedig a kezén. Különböző szervi szövődményei lehetnek a betegségnek, Zsófinak a szívével is vannak gondjai. A két lány azonban nem csügged, elfogadták magukat és másoknak is ezt tanácsolják.

– Először csak magunknak csináltuk a videókat, majd Zsófinak támadt egy ötlete, és egyszer csak feltöltötte a YouTube-ra – mondja Réka.

Kórismeret

A neurofibromatózist az idegrostokat körülvevő kötőszöveti sejtek túlburjánzása okozza. A genetikai eredetű betegség öröklődhet. Nem ismert olyan kezelés, amely megállítja a neurofibromatózis rosszabbodását vagy meggyógyítja azt, nem halálos, normális életet lehet élni mellette.

– Jelenleg van olyan videónk, amelyet több mint tízezren néztek meg. Nagyon sok biztatást kapunk, ami jólesik, de persze sok a rosszindulatú komment is. Igyekszünk mindenre válaszolni, még arra is, ami nem feltétlenül esik jól, de hiszem, hogy egy része csak tudatlanságból fakad. Például volt, aki megkérdezte, hogy ezt a lógó csomót miért nem távolíttatom el. Neki is válaszoltam, hogy nem lehet eltávolíttatni, mert ideget érint, és túl kockázatos lenne. Egyébként nem áll meg az élet attól még, mert valaki beteg, sőt sokkal empatikusabbá is tehet. Én például egy idősek otthonában vagyok gondozó, és semmire sem cserélném el – mondta mosolyogva Réka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya