Aktuális

Sebesülten rázta le olasz üldözőit a sorozatgyilkos Fehér Norbert

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.04.29.

<p>29 napja 1200 katona, rendőr és kommandós hajszolja a Bologna körül elterülő erdőkben és a kis falvakban Fehér Norbertet. Azonban az eddig három  gyilkosságot elkövető szabadkai magyart sebesülten sem tudták elfogni.</p>

Fehér legutóbb Budrióban lőtt fejbe egy kocsmárost a bevételért. Rögvest utána a helyi patikába akart betörni, de végül elállt szándékától. Csak most derült ki, hogy miért. A rendőrségen jelentkezett egy Budrió szélén lakó férfi, aki elmondta: nagyjából két hete feltörték a garázsában tárolt autóját.

Azért most szólt csak, mert a kocsit nem használja, és azt is csak most vette észre, hogy a csomagtartóját felfeszítették. Semmit nem vittek el belőle, csak az elsősegélycsomagot. A rendőrök arra próbálnak választ kapni, hogy a gyógyszerek vagy a kötszer kellett-e Fehérnek, akit DNS-e alapján azonosítottak a betörőként. Mozai­kokból rakták össze, mit csinálhatott Olaszország első számú közellensége az elmúlt 29 napban.

Fehér április 1-jén lőtte le a kocsmárost. Utána biciklit lopott, Budrió szélén feltörte a garázst. Utána két kilométert tekert egy csatornáig. Itt motorcsónakot lopott, és a csatornán napokon át a tenger felé csorgott. Közben megölt egy őt igazoltatni próbáló vadőrt, fegyverét elvette, társát megsebesítette. A hajót néhány nap múlva hátrahagyta. Gyalogolt 10-15 kilométert. Eljutott Molinellába. Itt kekszet, tonhalat, vizet, kávéfőzőt és egy spa­nyol szótárt rabolt különböző boltokból. Me­gint kerékpárra ült, és letekert hat kilométert. Mar­morta szélén egy bérelt házban húzta meg magát. A rendőrök a héten rajtaütöttek a házon, de már nem találták meg. Csupán egy véres kanapé maradt utána. Fehér első rablógyilkosságát 2015-ben követte el. Kérdés, hogy sikerül-e elfogni, mielőtt ámokfutásának újabb halálos áldozata lesz.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090418
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090418
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090418
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090418
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090418
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet