Aktuális

Boszorkánynak öltözve kínzott gyerekeket a lelketlen nagymama

Bors

Létrehozva: 2017.04.16.

<p>A nagymama válogatott módszerekkel terrorizálta hétéves unokáját.</p>

Geneva S. Robinsont kedden ötrendbeli gyermekbántalmazás miatt háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az oklahomai bíróság. Párja, Joshua Granger pedig 30 évet kapott, amiért segédkezett ebben az ördögi játékban ahelyett, hogy megakadályozta volna azt.

Az ügyész szerint a nő gyakorlatilag egy horrorházat alakított ki, amelyben folyamatosan kínozta áldozatát. Mindehhez azt sugallta, hogy az épület padlásán boszorkányok és egyéb szörnyek laknak. – Amit Robinson tett, az örökké ki fog hatni unokája életére. Ugyanannyi könyörületet érdemel, mint amennyit ő mutatott. Semennyit – fogalmazott keményen Merydith Easter, a kerületi ügyész asszisztense ítélethirdetéskor.

Robinson elhitette a gyerekekkel, hogy létezik egy boszorkány, az általa megformált Nelda. Barátja, Granger pedig a Coogro nevű démonnak öltözött be rendszeresen, hogy riogassák a kicsit. A nő fekete ruhát és parókát vett fel, kezeit befestette zöldre és maszkot húzott.

A tárgyaláson egy videót is bemutattak, hogyan ijesztgette a gyereket a páros. – A nagymama beteg lett miattad, a boszorkánynak el kell vinnie téged – hallgató, ahogy Granger ezzel rémisztgeti az unokát, aki mindent megígér, csak ne vigyék el. Robinson ugyanis azt mesélte neki, hogy a boszorkány bizony megeszi a rossz kislányokat.

Az ítélethozatal során McElwee bíró két fotót is felmutatott, amelyen az áldozat szerepelt a nagymamával töltött időszak előtt és után. Az egyiken egy mosolygós, ragyogó szemű arc volt látható, a másikon pedig egy kócos, zilált és szomorú fej. – Tudja, hogy mit lopott maga el? Ennek az ártatlan kislánynak a szemeiből a ragyogást – mondta a bíró Robinsonnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya