Aktuális

Asszonyom, Ön meg fog halni - Hatalmasat tévedtek az orvosok

Bors

Létrehozva: 2017.04.13.

Három hónappal ezelőtt a 27 éves anyának, Stephanie-nak azt mondták, sajnos jövőre meghal, mert olyan agydaganata van, amelyet nem tudnak megoperálni - írja a Daily Mail. A floridai orvosok úgy vélték, mivel agytörzsön van a tumor, így gyakorlatilag menthetetlen az asszony.

Az anya a halálos ítélet kimondása után blogolni kezdett és már az első posztját 18 ezren nézték meg. Ebből derült ki, hogy 2016 novemberében a nőnek elkezdett fájni a feje, 2017 januárjában pedig már állandóan fájt. “A hét minden egyes napján fájt. Nagyon, nagyon fájt” - mesélte a nő, aki fel is kereste az orvost, aki közölte vele, egy nagyon agresszív agydaganata van, így már csak 15 hónapja van hátra. 

A glioblastoma multiforme (GBM) a leggyakoribb felnőttkori agytumor, amely rendkívül gyorsan terjed és nehezen kezelhető. A legtöbb beteg a diagnózist követő 14 hónapon belül meghal. A páciensek csupán 5%-a éli meg a következő öt évet. Stephanie pont ezért kezdett el blogolni, hogy dokumentálja a fennmaradó időt. Az első bejegyzést olvasta egy oklahomai idegsebész, Dr. Michael Sughrue, aki megkérdezte a nőtől, hogy láthatná e az agyáról készített felvételeket.

“Ha valakinek azt mondják, operálhatatlan az agydaganata, akkor először azt kérem, mutassa meg a CT felvételeket, hogy lássam, valóban az e” - mondta az orvos. Az anya agyáról készült képek megtekintése után azt mondta a nőnek, segít neki. Stephanie néhány nappal később már Oklahomában feküdt abban a kórházban, ahol Dr. Michael Sughrue dolgozott. Az orvos annak ellenére belevágott a műtétbe, hogy félő volt, a páciens soha nem tér magához. “Féltem” - mondta Stephanie, de hozzátette, attól még jobban, hogy semmit nem kezdenek vele. 

Egy hat órás műtét során egy gyakorlott idegsebész-csapat Sughrue vezetésével eltávolított a tumor 90%-át. “Úgy érzem, végre van remény arra, hogy életben maradok” - tette hozzá boldogan a nő, aki azóta túl van egy kemoterápián és egy sugárkezelésen is. Ráadásul holnap már haza is mehet Floridába a családjához. “Mindenki azt mondta nekem, hogy vége az életemnek, mert operálhatatlan a tumor. Azonban egy csapat oklahomai sebész olyat mondott, amit korábban senki. Az a tény, hogy meg is csinálták, amit mondtak, az maga a csoda” - tette hozzá a nagyon, nagyon boldog édesanya.   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek