Aktuális

Óriási felháborodást váltott ki a lúgos doki interjúja

Bors

Létrehozva: 2017.03.21.

<p>Bár „emberileg” sajnálja megcsonkított egykori kedvesét, önmagát is az ügy áldozatának tartja a lúgos orvosként elhíresült volt kórházigazgató. B. Krisztián a hétfő esti Kékfényben adott interjút, amely már megjelenése előtt hatalmas felháborodást váltott ki.</p>

Az interneten valóságos kommentözön szól arról, hogy miképp adhatott teret az állami tévé Mikola István államtitkár 9 évre ítélt unokaöccsének. Többen úgy vélekednek, hogy az efféle interjú klasszikus példája az áldozathibáztatásnak és a tettes mentegetésének.

A riport elején az állami tévé B. Krisztiánt hívő, nagycsaládos és egykor sikeres orvosként konferálta fel. A vádlott úgy véli, hogy azért őt tették felelőssé, mert vele volt utoljára viszonya az áldozatnak. Ugyanakkor abban bízik, hogy „azt a társadalmi igényt, hogy meg kell találni a valódi tettest, nem írhatja felül az, hogy valakit meg kell büntetni”.

– A nyomozás kezdettől fogva semmi másról nem szólt, csak arról, hogy én vagyok a potenciális gyanúsított - mondta B. Krisztián, aki úgy gondolja, fontosabb az, hogy valakit elítéljenek, mint az, hogy valóban az lekövetőt tartóztassák le.

– Egyébként nyilvánvaló, hogy egy ilyen ember, aki ezt elköveti, nagyon sok évet érdemel - zárta nyilatkozatát.

B. Krisztiánt március 9-én másodfokon 9 évre ítélte a bíróság és örökre eltiltotta szakmájától. Ismeretes: a vád szerint a féltékenységtől vezérelt doktor 2013-ban elkábította volt barátnőjét, majd maró lúggal öntötte le az asszony nemi szervét. Az ítélet nem jogerős, mert a halmazatban szereplő magánlaksértés és kifosztás bűncselekményei a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében még nem szerepeltek, így azok ellen is biztosítani kell a jogorvoslatot. A vádlott bejelentette, hogy a Kúriánál megfellebbezik az ítéletet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák