Aktuális

Madárinfluenza: 3,2 millió baromfit kellett eddig kényszerből leölni

MTI

Létrehozva: 2017.03.01.

A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg, ami miatt 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos A madárinfluenza első tanulságairól tartott szakmai fórumon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdai közleménye szerint.

A főállatorvos a tájékoztatás szerint hozzátette, a vadmadarak által terjesztett vírus emberre nem veszélyes, ugyanakkor a becslések szerint eddig mintegy 7 milliárd forint közvetlen kárt okozott a baromfiágazatnak, amelyből a kormány eddig több mint 3 milliárd forintot kifizetett.

Zsigó Róbert, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a fórumon a közlemény szerint kiemelte: a madárinfluenza-járvány sújtotta magyar baromfitartók számára a kormányzat megadja a szükséges támogatást az ágazat mielőbbi talpra állításához. Ehhez kártalanítási pénzügyi keret, jövedelempótló és munkahelymegőrző támogatás áll rendelkezésre.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója az országos főállatorvos intézkedésével egyetértve felhívta a figyelmet a közlemény szerint arra, hogy a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni. A hazai baromfiipar az elmúlt évtizedekben töretlen fejlődést produkált, a vállalkozások döntően magyar kézben vannak, az ágazat éves szinten 500 milliárd forint termelési értéket állít elő – áll a tájékoztatásban.    

A fórumot a Baromfi Termék Tanács, a Baromfi-egészségügyi Társaság, valamint a Baromfiágazat szakfolyóirat tartotta.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188224_auto_resized.jpg
origo.hu

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184560_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: már az első részben megjósolta a szakértő a műsor végét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat